A testület délután 4 órától ülésezik, a megbeszélés után pedig Veres Pál bejelentkezik majd közösségi oldalán, hogy tájékoztassa a miskolciakat.
A szakemberek szerint a koronavírus pandémia harmadik hullámában még gyorsabban terjed a fertőzés, és sok esetben a megbetegedések lefolyása is súlyosabb, mint a korábbiakban, ezért az eddigieknél is nagyobb fegyelemre, óvatosságra és odafigyelésre van szükség mind a hatóságok, mind a lakosság részéről annak érdekében, hogy megpróbáljuk eredményesen lassítani a járvány terjedését.
Vigyázzunk egymásra – még az eddigieknél is jobban!
Rendkívüli ülésre hívta össze a miskolci operatív törzset Veres Pál polgármester
Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.

Újabb adomány érkezett a kórházhoz
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ismét komoly felajánlásban részesült.

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.

Csalánfélék, lórom, útifű – fokozatosan nő a pollenkoncentráció
Fokozatosan emelkedik a pázsitfűfélék és a kora nyári gyomok pollenkoncentrációja.