Ugrás a tartalomra

Újra várják a civil véradókat

Létrehozva
Az akciót azért szervezik meg újra, mert a koronavírus-járvány idején is biztosítani kell az életmentő vérkészítményeket.

Negyedik alkalommal szervezi meg a Civil Véradást március 24-25-én a Széchenyi utca 12. szám alatt található Bűnmegelőzési Centrumban az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ (ERKE – Civil Központ) és a Miskolci Területi Vérellátó Központ.

A programot hirdető közleményükben azt írják, a jótékony rendezvényt a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Civil Közösségi Szolgáltató Központok országos hálózatával együttműködve egy országos programsorozat részekén szervezik meg. 

 - A program megszervezéséhez korábbi évekhez hasonlóan idén is sikerült elkötelezett civil partnert találnunk. A IV. Civil Véradás helyszínét a Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesület bocsátja rendelkezésünkre – írják. 

A Miniszterelnökség és az ERKE – Civil Központ minden résztvevő számára ajándékcsomagot biztosít. Mint írják, tudatában van annak, hogy a segíteni szándékozó véradókat nem ezek motiválják, a gesztussal önzetlen segítséget szeretnék megköszönni. 

 

IV. Civil Véradás
Helyszín: 
Bűnmegelőzési Centrum, Miskolc, Széchenyi u 12.
Időpontok:
2021. március 24. (szerda) 8.00-13.00 óra között
2021. március 25. (csütörtök) 13.00-18.00 óra között
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Újabb adomány érkezett a kórházhoz
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ismét komoly felajánlásban részesült.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Csalánfélék, lórom, útifű – fokozatosan nő a pollenkoncentráció
EgészségBelföld
Fokozatosan emelkedik a pázsitfűfélék és a kora nyári gyomok pollenkoncentrációja.