Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: Május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz

Létrehozva
Az iskolák nyitásáról és az érettségikről is beszélt ma reggel a miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjújában.
Kép
Korábbi felvétel Forrás: mti.hu

A 16-18 évesek oltásáról egyelőre még nem hozott döntést az operatív törzs – mondta Orbán Viktor ma reggeli interjújában.

Az iskolák újraindítására felkészültek, de mégis úgy döntöttek, hogy nem érdemes kinyitni a középiskolákat pár napra, ezért az a döntés született, hogy csak május 10-én fogják megnyitni, és csak írásbeli érettségit tartanak.

Ahhoz, hogy fair legyen a rendszer – mondta –, a tavalyi érettségikhez hasonlóan idén sem lesznek szóbeli vizsgák. Más azonban nem jöhetett szóba, hiszen az érettségikre szükség van az egyetemi felvételik során is. Pontos részleteket nem mondott, erről hamarosan megjelennek a részletszabályok.

Április 19-én elérjük a három és félmillió oltást, május elején a négymilliót, ekkor már közel leszünk ahhoz, hogy mindenki megkapja az oltást, aki regisztrált – tette hozzá Orbán Viktor. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.