Ugrás a tartalomra

Virológus: csökken a betegek átlagéletkora

Létrehozva
A jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Az MTI szemléje szerint a szakember hozzátette: a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást, ugyanígy a 12-18 éves korosztályból is sokan, ezért inkább a közép korosztály még beoltatlan tagjai a veszélyeztetettek.

Rusvai Miklós elmondta azt is, hogy a magyarországi járványadatok jobbak, mint az egy évvel ezelőttiek; kevesebben haltak bele a betegség szövődményeibe és kevesebben vannak lélegeztetőgépen is.

A virológus kiemelte: az influenzajárvány közeledtével érdemes kérni az influenza elleni védőoltást is, ezen kívül pedig a maszkviselés az, ami jelentősen korlátozza a különféle vírusok terjedését. A szakember arra biztatott mindenkit, hogy a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken viseljen maszkot.

(Borítókép: Portfolio.hu // RTL Klub)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.