Ugrás a tartalomra

Első a biztonság – A járványhelyzet miatt tömegrendezvények nélkül szilveszterezik a város

Létrehozva
Miskolc város vezetése eddig is kiemelt figyelmet fordított a lakosság egészségének megóvására, a tömeges megbetegedések elkerülésére, éppen ezért valamennyi miskolci biztonsága érdekében felelősségteljes döntést kényszerült hozni a szilveszteri ünneplésre vonatkozóan.

A legfrissebb járványügyi adatok szerint az elmúlt három napban tízezernél is több új beteget regisztráltak.

Mivel nem érződik érdemi javulás, az esetleges tömegrendezvényeken pedig nem lehetséges biztosítani, hogy a védelmi intézkedésekben foglaltaknak megfelelő számban és az ajánlott védőtávolságot betartva szórakozhassanak a résztvevők, a tömeges fertőződést elkerülendő tömegrendezvények helyett kis létszámú, bensőségesebb ünneplésre buzdít a városvezetés - tudatja a Városháza közleménye.

A városi kulturális intézmények a szilveszter közeledtével számos könnyed, szórakoztató programot kínálnak és a szórakozóhelyek, kisebb közösségek is várják majd az ünnepelni, szórakozni vágyókat. A jelenlegi pandémiás helyzetben azonban nagyszabású, akár ezreket megmozgató tömegrendezvények szervezése az év utolsó napjára azzal a kockázattal járna, hogy a járvány helyi szinten újfent erőre kaphatna, felerősödhetne, felgyorsulhatna, így ilyen programok megrendezése felelőtlenség lenne.

Miskolc városa és a járványügyi szakemberek így mindenkit arra kérnek, hogy idén szilveszterkor tömegrendezvények helyett lehetőleg kisebb létszámú összejöveteleken búcsúztassák az óévet.

(Címlapkép: Miskolc belvárosa 2020. december 31-én; MiNap-archív; Fotó: Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.