Ugrás a tartalomra

Minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció januárban

Létrehozva
Előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást, és 5 vakcina közül lehet majd választani.

Januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat. Az első oltási akció január 6. csütörtök és január 8. szombat között lesz - tájékoztat a koronavirus.gov.hu. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást. Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják.

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.