Ugrás a tartalomra

Megbírságolták a brit kormányfőt a koronavírus-járvány elleni zárlatok idején tartott partik miatt

Létrehozva
Pénzbírságot rótt ki Boris Johnson brit miniszterelnökre kedden a londoni rendőrség a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott partik miatt.

A londoni miniszterelnöki hivatal keddi bejelentése szerint a rendőrség Johnson feleségét, Carrie Johnsont és Rishi Sunak pénzügyminisztert is megbírságolta - tudatta az MTI.

Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője a Scotland Yard döntésének bejelentése után lemondásra szólította fel a konzervatív párti kormányfőt.

A múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak.

Az ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

(Címlapkép: Boris Johnson)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.