Ugrás a tartalomra

Szerződés nélkül is ügyeltek háziorvosok

Létrehozva
Az anomália az alacsony színvonalú jogi szabályozottság miatt alakulhatott ki - nyilatkozta a 24.hu-nak a MOK titkár. Közben szerveződnek a pertársaságok: Szabolcsban és Győr-Moson-Sopronban is már több mint ötven háziorvos jelezte, hogy kész csoportos pert indítani a járási tiszti főorvosok kényszerítő határozata ellen.

Azokban a megyékben, ahol már az új ügyeleti rendszer szerint szerveződik az ellátás, akadtak olyan háziorvosok, akik ügyeleti szerződés nélkül is egészségügyi ellátást végeztek, vagyis ügyeltek – tudta meg a 24.hu. Ezt Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára is megerősítette, aki szerint az alacsony színvonalú jogi szabályozottság miatt alakulhatott ki ez az anomália, amit valójában hétfőn Takács Péter is részben elismert. Az egészségügyért felelős államtitkár mentőautók beszerzéséről tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: „szerződéskötési kötelezettség a mentőszolgálattal továbbra sem terheli az orvosokat, azonban az ellátásszervezés biztonsága szempontjából havi két ügyeletre kötelezhető egy orvos. Erre joga van a megyei tiszti főorvosnak.”

A teljes cikk ITT olvasható. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.