Ugrás a tartalomra

Átveszi az állam a védőnői szolgálatokat, de a rezsit az önkormányzatokkal fizettetné

Létrehozva
A védőnői szolgálatok államosításáról már tavaly döntött a kormány, a legfontosabb részletek csak néhány nappal az átállás előtt derülnek ki.

A Népszava birtokába került egy dokumentum, amely szerint egy kórház „fedezethiányra tekintettel” még egy ideig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását az átvett ingatlanok üzemeltetésében.

A főváros és agglomerációjában a kijelölt centrumkórházak, vidéken a vármegyei kórházak az átvevők. A lap szerint a központosítás kapkodó volt, a védőnők által használt, de önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok további üzemeltetése nem mindenhol tisztázott.

A Népszava hozott egy konkrét példát Érdről, ahol a 24 védőnői körzetből hetet a Bajcsy Zsilinszky úton látnak el. Ugyanitt működik több háziorvosi rendelő és egy patika is. Utóbbié maga az ingatlan, az önkormányzat addig kapta használatba a helyiségeket, amíg kötelező feladatként ott működteti a védőnői szolgálatot. Ha ez jogilag kikerül az önkormányzati feladatok közül, akkor nem lesz jogcíme a használatra sem. Ez az üzleti modell egyébként számos magyarországi településen használatos.

Az ellátás biztonságáért felelős Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) nem aggódik, még akkor sem, ha az új szerződéseket kevés védőnővel írták alá. A munkabérekre a fedezet megvan, az viszont kérdéses, hogy miből finanszírozzák a 18 százalékos fizetésemelést. Több helyen problémát jelenthet a védőnői szolgálati lakások helyzete is.

5063 védőnő dolgozik az országban, közülük 4042-en önkormányzatoknál - írják.

címlapkép: Földi Imre | Forrás: MTI/MTVA

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.