Ugrás a tartalomra

A miskolciak véleményére kíváncsi az egyik sportszer áruház a közelgő Takarítási Világnap alkalmából

Létrehozva
Földünk, a legnagyobb sportpályánk – így szól a mottója annak a kezdeményezésnek, mely során a Takarítási Világnap (minden év harmadik szombatja) alkalmából miskolci helyszíneket is megtisztítanak majd a hulladéktól.

Az akciót szeptember 16-án, szombaton tartják. Az eseményhez helyszínjavaslatokat várnak a miskolciaktól, akiket arra buzdítanak, hogy csatlakozzanak a szemétszedéshez, és a szervezőkkel közösen tisztítsák meg környezetünket - közölte a polgármesteri hivatal.

Hozzátéve: az érdeklődőket arra kérik, írják meg a szervezőknek, hogy melyik a kedvenc sportolási helyszínük amit meg lehetne tisztítani, és beveszik azt a lehetséges helyszínek közé.

A szerveződő esemény és a válaszadási lehetőség az alábbi internetes linken érhető el az egyik közösségi oldalon:

https://www.facebook.com/events/853200186235244/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[]%7D

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.