Ugrás a tartalomra

A legfontosabb százötven másodperc – újraélesztettek a Szemerében

Létrehozva
Október 16-a az újraélesztés világnapja. Az alkalomból a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete és a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikuma hétfő reggel látványos akciót szervezett. 
Kép
A Miskolc Televízió felvételei

Egyszerre és ütemesen mozdultak a kezek az újraélesztési babákon a Bee Gees együttes Stayin’ Alive (magyarul: "Életben maradni") című diszkóslágerére. A százötven éves fennállását ünneplő iskola egy performanszt készített arról, mit tehetünk az emberi életért százötven másodperc alatt – rámutatva mindezzel arra, hogy ez az az időtartam, amíg az agy károsodása nélkül lehet valakit újraéleszteni.

A Szemere Technikum igazgatója a Miskolc Televíziónak kifejtette: a rendész, a sportedző és a szociális ágazat szakjain is oktatják az újraélesztés technikáját az iskolában. Három osztálynyi diák vállalta önként, hogy a hétfői alkalmon felhívja a figyelmet az újraélesztés fontosságára; továbbá arra: bárki képes elsajátítani és szükség esetén alkalmazni a laikusok számára is kiválóan elsajátítható technikát – tudta meg stábunk Deák Szabolcstól.

Szakemberek szerint Magyarországon évente huszonhétezer hirtelen szívhalál következik be, és körülbelül hetvenen halnak meg naponta keringésleállásban. A magas halálozási arány mögött legfőképp az áll, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget a mentők megérkezéséig, márpedig az életet jelentő keringést csakis így lehet fenntartani. Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel tíz százalékkal csökken az esélyünk, hogy életben maradjunk.

Kép

A Vöröskereszt vármegyei szervezete minden évben alapos gondot fordít arra, hogy méltó módon foglalkozzon az újraélesztés világnapjával, ám az idei figyelemfelhívás az eddigieknél is különlegesebbre sikeredett annak koordinátora szerint. Laták Kamilla érdeklődésünkre elmondta: hatalmas örömmel tettek eleget az idén jubiláló Szemere felkérésének, hogy együtt népszerűsítsék az életmentő gyakorlati tudást.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.