Ugrás a tartalomra

Mielőbbi gyógyulást! - üzenték az újabb adományozók a GYEK-ben

Létrehozva
A gyerekek többek között kreatív játékokat, mesekönyveket és rajzeszközöket kaptak pénteken.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központja (GYEK) ismét felajánlásban részesült. A karácsonyi ünnepkörben sokan gondolnak a gyógyuló gyermekekre: számos szervezet, vállalat meglepetéssel, ajándékkal készül.

Ez az ünnepi hangulat, a készülődés látszik a kis pácienseken is, segíti gyógyulásukat.

Tradíció, hogy a Healthyprevent Egészségügyi Szolgáltató Kft. több szervezettel közösen - Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - megszervezi az ajándékok gyűjtését: idén a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Törzskapitányság, a Neptun Búvárklub és Mentőcsapat, valamint egy nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc magyarországi vállalata is segítette a munkát.

Az ajándékok pénteken érkeztek meg a GYEK-be. Az eseményt harmadik alkalommal szervezte meg az egészségügyi szolgáltató cég. Szabó Péter ügyvezető kiemelte a karácsonyi ajándékozás fontosságát, hiszen több gyerek nem töltheti otthon, a szerettei körében a karácsonyt.

- Szerettük volna számukra egy kicsit megkönnyíteni a bent tartózkodást. Ha csak egy gyereknek is mosolyt csalhatunk az arcára, már megérte - mondta, hozzátéve: főleg kreatív játékokat, mesekönyveket és rajzeszközöket rejtenek az ajándékcsomagok.

Kép

A Neptun Búvárklub és Mentőcsapat részéről főleg arra figyeltek, hogy könnyen tisztítható, akár ágyban is használható, praktikus ajándékokkal, játékokkal, ismeretterjesztő kiskönyvekkel lepjék meg a kis betegeket.

Révész János, a vármegyei központi kórház főigazgatója köszöntő beszédében kiemelte: reméli, hogy a segítségnek köszönhetően a beteg gyerekek boldogan vészelik majd át a kórházban töltött időt.

– Az adományozóknak szeretném megköszönni, hogy ismételten gondoltak ránk. Örülök, hogy az intézmény hitele visszavonzza őket, és minden alkalommal megemlékeznek a gyerekekről. Bízom abban, hogy a jövőben is így lesz majd - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.