Ugrás a tartalomra

Forintosítva nyolcmillió, a beteg gyermekek számára felbecsülhetetlen segítség

Létrehozva
Okosítható infúziós pumpákat, speciális fertőtlenítőszereket és irodai forgószékeket kapott a GYEK Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztálya.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Hétfő délelőtt újabb, mintegy kilencmillió forint értékben adományozott eszközöket az Alapítvány a Rákos Gyermekekért a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) részére.

– Ismét bebizonyosodott, hogy az összefogás és a segítő szándék milyen fontos szerepet játszhat a mindennapokban – mondta el az eseményen a kórház főigazgatója.

Dr. Zsákai Zsoltot január 15-én nevezte ki az egészségügyi intézmény élére a belügyminiszter. Mióta ellátja a vármegyei központi kórház vezetését, a hétfői volt az első alkalom, hogy hasonló felajánlást vett át a kórház nevében, az alapítvány tevékenységét mégis behatóan ismeri.

– Legjobban talán az Alapítvány a Rákos Gyermekekért munkája mutatja meg, hogy a közösség ereje, az odafigyelés és az önzetlen segítség mennyire fontos egy kórház számára, ugyanakkor rávilágít a társadalmi szerepvállalás lényegére is – fogalmazott Dr. Zsákai Zsolt.

Kép

Az eszközöket az alapítvány nevében Varga Áronné kuratóriumi elnök beszélt. Az ő unokájának betegsége, és tragikus halála indította útjára azt a segítő tevékenységet, amit a daganatos gyermekek gyógyulásáért végeznek.

– Nagyjából százmillió forint értékben adományoztunk ez idáig – az alapítvány szerezte azt a huszonhat millió forintos sejtszeparátor készüléket is, ami azóta segíti a Gyermekegészségügyi Központ betegellátását – közölte Varga Áronné, aki azt is elmondta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet miatt kevesebben segítik felajánlásokkal az alapítvány munkáját: leginkább a hozzájuk érkező adó egy százalékból tudnak tevékenykedni. Legutóbb egyébként novemberben segítették a kórházat: akkor egy darab testösszetétel analizálót, tíz infúziós állványt, három elektronikus oszlopos mérleget magasságmérővel, öt darab digitális babamérleget és két ujjbegyes oximétert vásároltak közel hétmillió forint értékben. 

Kép

A korábbiakhoz hasonlóan a mostani adomány sem hasra ütésre született. Dr. Simon Réka a Megyei Kórház GYEK Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztályának vezetője jelezte, mire van szükségük a mindennapi munkához. Így

öt darab pumpát, negyvennyolc liter speciális fertőtlenítő szert és tizenhat darab irodai forgószéket kapott az osztály az alapítványtól.

– Ezek a pumpák nem sima infúziós pumpák, hanem okos pumpák. A transzplantációs részleg dokkoló egységei egy számítógéppel vannak összekötve. A pumpáknak hála a monitoron megjeleníthető, melyik gyermek mikor milyen gyógyszereket kap éppen, és ezek mekkora sebességgel csorognak le – magyarázta Dr. Simon Réka, aki szerint az átvett eszközök létfontosságúak a beteg gyerekek ellátása szempontjából. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.