Környezet
Nem szemét a zöldhulladék Miskolcon – átadták az első városi ökosövényt
Az első ökosövény az avasi dombokon, az Ifjúság út mentén húzódik mintegy 25 méteren, de az ötlettel előálló Városgazda közel tucatnyi hasonlót állít majd fel Miskolc más részeiben is a városvezetés támogatásával.
Péntekre felszakadozhat a felhőzet, de ónos szitálás, gyenge eső még előfordulhat
Kora estétől ismét összezáródik a felhőtakaró. A nappali középhőmérséklet 3 és 8 Celsius fok között alakul.
A betlehemi hangulatot is megidézi az Állatok Karácsonya
A Miskolci Állatkert látványetetésekkel és kísérő programokkal készül december 27-én, az Állatok Karácsonyán.
Mesével ajándékozta meg a miskolci ovisokat a MiReHu
A miskolci szemétszállítás 150. évfordulójára meghirdetett MaKuka 150 emlékév alkalmából a MiReHu 300 darab mesekönyvvel lepte meg a miskolci ovisok.
Szürkén indul a csütörtök, köd és ónos szitálás is várható
Folytatódik a borult, párás, ködös idő. Napközben néha kisüthet a nap, de estére újra beborul.
Szeghalmy Bálint emlékével ünnepelték Miskolc építészeit
Kiállítással egybekötött ünnepségen adta át a 2025-ös Szeghalmy-díjakat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Építész Kamara szerda délután a miskolci Kós-házban, a kamara évzáró rendezvényén.
Tudósok is megerősítették: jobb a valódi fenyőfa, mint a műfenyő
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatói szerint ezeket a fákat kifejezetten karácsonyra termesztik, ráadásul a műfenyőből élete végén olyan hulladék lesz, ami tovább szennyezi a környezetet.
Bumbi otthonra talált a kengurucsapatban
A kis árva Bennett-kenguru pótmamánál nevelkedett, de mostanra beilleszkedett a Miskolci Állatkert kengurucsapatába.
Kedden folytatódik a ködös, szürke idő, éjszaka visszatérnek a mínuszok
Kedden az ország északi, északkeleti felén marad a borongós, helyenként tartósan párás, ködös idő, kisebb szitálás továbbra is előfordulhat.
Így közlekedhetünk kedden Miskolcon
A Miskolci Városgazda kedd reggeli információi szerint az alábbi helyeken kell számítani lezárással, tereléssel járó útjavítási munkálatokra.
Csillagparty - Irány a Mars!
A Mars néha 30, néha pedig 400 millió kilométerre van tőlünk - de még hány megtett űrbéli kilométer hiányzik, hogy tényleg ember lépjen a felszínére?
Óvatosan közlekedjünk! - ködre és ónos szitálásra is számíthatunk hétfőn
Folytatódik a borult, párás időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 Celsius fok között alakul.
A műfenyősök is kezdenek visszatérni az élőre
Az illata miatt sokan választják az élő fenyőket, a nordmann mellett az ezüstfenyő is népszerű.
Már a Telepy György utcát túrják
A gázvezeték cseréje után hozzálátnak az aszfaltozáshoz, az utca teljes szélességében.
Farkas szaporulat a Bükkben? - mutatjuk mennyien vannak
A farkasészlelések száma alapján a nagyragadozók egyre nagyobb területen lehetnek jelen az Északi-középhegységben.
Szerdán sem vakít el bennünket a Nap
Folytatódik a nyugodt, eseménytelen, télinek egyáltalán nem mondható időjárás. Egyre inkább a szürkeség felé billen a mérleg nyelve.
Fontos döntést hoztak a DAM ügyében
A város polgármestere szerint a DAM ügye közös ügyünk, amely hosszú időre meghatározhatja, milyen lesz az otthonunk.
Munkanap áthelyezés: december 13-án változik a parkolási rend
A munkanap áthelyezés miatt december 13-án, szombaton a Városgazda üzemeltetésében lévő felszíni díjköteles várakozási területeken munkanap szerinti díjfizetési kötelezettség áll fenn.
Ködös reggelt borongós délután követ majd
Többfelé napközben is tartósan párás, ködös időre van kilátás, némi napsütésre csak a magasabb hegycsúcsokon van esély.
Közlekedési információk kedd reggel Miskolcon
A Miskolci Városgazda tájékoztatása szerint az alábbiak szerint alakulnak kedden a közlekedést befolyásoló útjavítási, útfelbontással járó munkálatok.