Szabadidő
Kecsegével is kecsegtetnek
Az Észak-magyarországi Horgász Egyesület vizeibe idén is költözött néhány új pikkelyes lakó.
Húsvétra újra kinyitott az Ellipsum
Már nem kell többet aludnunk: este ugyanis Péter Szabó Szilvia fellépésével zárul az újranyílt Ellipsum Élményfürdő nagypénteki programkínálata.
Hosszabb hétvége rosszabb idővel
Nagypénteken észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, nyugaton esetleg zivatar is – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat közleményében.
Student police Miskolcon
A középiskolás diákoknak hirdet lehetőséget a közösségi szolgálatuk teljesítésére a Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat.
Előhúsvét a Baráthegyi Majorságban
„Nyuszisimogatót” rendezett a Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Majorságban csütörtökön, a tavaszi szünet első napján – de nyulak mellett még számos egyéb állat és húsvéti program várta a látogatókat. Több száz, jellemzően kisgyermekes család választotta az öthektáros majorságot.
Mindennapi „buborékjainkról” énekelnek Czinke Mátéék
A The Sign frontembere a Szikra Akadémia projektjében dolgozott együtt Nagy Edittel, Kübler Danival és Végh Mátéval. Munkájuk gyümölcse lett a napjaink társadalmi problémáira reflektáló Buborék című daluk.
Tojásfát öltöztettek a helyi óvodások Felsőzsolcán
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack helyett hímes tojás „termett” a Hősök tere fáján, hála a sok kis kertész legénynek és leánynak.
Négy kicsi is megbújik a vadasparki kenguruk erszényében
A Miskolci Állatkert munkatársai évek óta dolgoznak a Bennet-kenguru állomány számának növelésén. Az erőfeszítéseket most siker koronázta, hiszen négy nőstény erszényében is kölyök nevelkedik.
Nyuszisimogató is volt az áprilisi termelői napon
Közeleg a húsvét, így az ünnep jegyében rendezték meg a mostani termelői napot vasárnap az Erzsébet téren.
Se ború, se eső nem tántorította el a kutyasétáltatókat
Ismét nyílt napot tartott a Miskolci Állategészségügyi Telep szombaton.
Kakukktojás a húsvéti asztalon
Nem csak tyúktojást használhatunk, néhány különleges darabbal is feldobhatjuk az ünnepi asztalt.
Desszertőr: hagyományos ünnepi ízek Olaszországból
A húsvét közeledtével feldereng szemünk előtt a sonkatál, a fonott kalács, a sárga túró és a zserbó – ami minden hazai ünnep lekvártöltetű nagyágyúja tulajdonképpen. Most azonban teszünk egy mediterrán kitérőt, hogy megvizsgáljuk, mi kerül az olaszoknál a húsvéti asztalra. Az olasz konyha húsvétkor is hozza a tutit: most egy profi tolmácsolásában ismerkedhetnek meg vele olvasóink.
Már dolgoznak Miskolctapolcán
A beruházás a Barabits sétány burkolatának bontásával kezdődött, de a munkák első lépései között van a balesetveszélyes fák kivágása is.
Miskolcra jön A hűtlen feleség
A bűnügyi táncdrámát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara állítja színpadra április 21-én a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadást a Bartók Tavasz keretein belül rendezik meg.
A nyuszi volt a húsvéti ovibuli sztárja
Közeledik a húsvét, ezzel együtt pedig a tematikus programok is. Pénteken a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban tartottak húsvétvárót a környék ovisainak és általános iskolásainak. A játékos-oktató program legnépszerűbb eleme valamiért a nyuszisimogató lett.
Koronátlan király érkezett Miskolcra
Társat kapott a két közép-ázsiai gímszarvas tehén, akik 2016-ban érkeztek az állatkertbe. A bika Berlinből jött, és sikerült hamar beilleszkednie. Vele együtt már 3 példány van Magyarországon ebből a ritka fajból: mindhárom Miskolcon látható.
Az Ukrajnából elmenekült gyermekeknek és édesanyáknak segítenek
Különleges jótékonysági koncertet rendez a miskolci Holdviola tagjaiból alakult HoldEső és az ukrán gitárművész, Mihajlo Vihula.
Nők tavasza: ötödik alkalommal válunk a tánc fővárosává
Négy ország 12 kortárstánc-produkcióját mutatják be a Horizont Fesztivál öt napja alatt. Ötödször is az volt a cél, hogy a miskolciak is szemrevételezhessék, hol tart ma a kortárs tánc.
Rude Boi: közös számmal jelentkezik Spirkó és a The 69 Project
A friss dal kapcsán beszélgettünk a srácokkal a közös munkáról és arról is, milyen lehetőségei vannak a fiatal zenészeknek Borsodban.
Régiségvásár a szavazás árnyékában
A hónap első vasárnapja a régiségvásár napját jelenti. Ezen az sem változtat, ha választás van éppen.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal