Ugrás a tartalomra

Kecsegével is kecsegtetnek

Létrehozva
Az Észak-magyarországi Horgász Egyesület vizeibe idén is költözött néhány új pikkelyes lakó.
Kép
Forrás: sutterstock

A hónap elején süllőt és keszeget telepítettek, 12-14-e között pedig 20 100 kg háromnyaras pontyot. Ezek elosztása a különböző vizek vonatkozásában a következőképp történt: kétnyaras keszegből a Kurityáni-tóba 200 kg, a Kis-Sajóba 100 kg, a Sajóba pedig 500 kg került. Hasonló korú süllőből a Hernádba és a Sajóba egyaránt 400 kilónyit tett az egyesület. A frissen telepített potykák a következő vizekben fújják a buborékokat: Borsodsziráki-tó, Debreceni-tó, Gólem-tó, Körömi-tó, Mályi-tó, Kurityáni-tó, Ormosbánya I.II., Sajószentpéter I.II.III., Sajószentpéter Új-tó, Szelesakna I. és Szelesakna II., Szirmabesenyő I.II.III., Bódva, Hernád, Sajó.

Volt, ahol már korábban is elkezdték megalapozni a tavaszi kapásokat: Miskolc legnagyobb belterületi állóvizén, a Csorba-tavon még március elején került 5 tonna háromnyaras ponty a víztükör alá.

Mindezek mellett egy igazán érdekes haltelepítési kísérlet is történt nemrégiben a megyénkben. Március 30-án ugyanis kecsegék csúszdáztak hazánk második legnagyobb folyójába Tiszadorogma környékén. Erről a Horgászegyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége adott hírt közösségi oldalán. Amint írják, a vízbe került halak átlagban 30 dkg súlyúak voltak és minden egyes kecsege meg lett jelölve. Ennek a célja, hogy a próbahalászatokon kifogott példányokat megvizsgálva képek alkothassanak az egyes példányok fejlődéséről. Kérik a horgászokat, akik véletlenül kecsegét fognak és azon neon zöld jelölést találnak, azonnal jelezzék ezt a halőröknek. A cél mindezzel a kecsegeállomány növelése.

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.