Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Miskolci és vármegyei szerzők művei a könyvhéten - dedikálások változással
KultúraSzabadidőMiskolc
Az eső sem tántorította el az érdeklődőket a könyvektől. Több pavilonnál dedikálást is tartottak.
Születésnapi fesztiválra készül a húsz éves miskolci Esztenás táncház
KultúraSzabadidőMiskolc
Az Esztenás táncház a mai napig a régió egyetlen olyan táncházi közössége, amely két évtizede megállás nélkül kétheti, havi rendszerességgel várja a különböző generációk tagjait.
Avasi pincészetbe látogattak a miskolci turisztikai szakemberek
KultúraSzabadidőGazdaságMiskolc
Az Avason található Gonda Pincészetben tett látogatással folytatódott a MIDMAR Kft. Vendégségben itthon című szakmai tanulmányút sorozata.
Képgaléria
"Egy jó olvasmány élni és túlélni tanít" - megnyitott a könyvhét Miskolcon
SzabadidőTudományMiskolc
Egészen szombatig színes programokkal várják a könyvek szerelmeseit.
Miskolcon is csatlakozhatunk a nemzetközi jóganaphoz
SzabadidőEgészségMiskolc
Vasárnap délután a Népkertbe várják azokat, akik szívesen megismerkednének a jógával, vagy bővítenék tudásukat - illetve azokat, akik egy közösségi programra vágynak.
Világcsúcsot állított fel Nádaski Attila Elvis-dalok szakadatlan éneklésével
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Magyar és világrekordot állított fel Nádaski Attila, Elvis imitátor a Miskolci Egyetemen múlt héten, megdöntve az addigi rekordot, a negyvenhárom óra tizenegy perc tizenegy másodpercet. „Miskolci Elvis” negyvenkilenc óra huszonkilenc percen keresztül csak Presley-számokat énekelt. Ahhoz azonban, hogy Guiness-rekordként is elkönyveljék teljesítményét még a londoni bizottság bírálata is szükséges. 
Garantált városnézés az igazság nyomában
SzabadidőMiskolc
Bűnesetek, balesetek, üldözések és elfogások helyszínei járhatóak be a Tourinform Miskolc következő garantált városnézésén.
Fél áron lehet csokifagyit enni szerdán már Miskolcon is
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci fagyizó is csatlakozott a Csokifagyi Napjához. A jeles nap alkalmából napon fél áron lehet csokifagyit enni az ország számos pontján.
Közeledik a Csillagparty időpontja
SzabadidőMiskolc
Csillagpartyval, távcsöves bemutatóval, szakkörökkel és előadásokkal várja látogatóit júniusban is a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló. 
Dreamnight at the Zoo – Áloméj a Miskolci Állatkertben
SzabadidőMiskolc
Egy különleges estét tartottak a napokban különleges gyermekeknek a Miskolci Állatkertben - közölték a szervezők hétfői közleményükben.
Miskolci tanulók nyerték meg az olvasást népszerűsítő versenyt
KultúraSzabadidőOktatásMiskolc
Tizedik alkalommal rendezték meg hétfőn a Hahó, könyvtársak! elnevezésű, olvasást népszerűsítő verseny döntőjét a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Kezdődik az Avas-tető felújítása – szerdától lezárások lesznek
MiskolcSzabadidő
Kedd délután átadják a munkaterületet a kivitelezőnek, aki szerda reggel lezárja az Avas-tetőt. Ez a gyalogosforgalmat is érinti.
Alsó soron – felsőfokon, megrendezték az első Nagyavasi Pikniket
KultúraSzabadidőMiskolc
Színes programokkal, pincefocival, borkóstolással, főzőversennyel, lovaskocsikázással és veterán autók felvonulásával várta az érdeklődőket szombaton a Nagyavasi Piknik Miskolcon.
MINAP-INDÍTÓ (2023.06.04.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
SzabadidőKörnyezetCelebhírekBelföldMiskolc
Nyárias idő lesz ma, néhol záporral, de egy kis esőtől nem kell félni, aki kirándulást tervezett mára, bátran induljon el, a napolaj se maradjon otthon.
Öt település ad helyet az első Boglya Fesztnek a Tisza-tónál
KultúraSzabadidőBelföld
Először rendezik meg a Boglya Feszt öko-művészeti fesztivált június 23. és 25. között a Tisza-tónál öt településen: Tiszadorogmán, Egyeken, Ároktőn, Tiszabábolnán és Tiszavalkon - közölték a szervezők az MTI-vel.
DK: minden Balaton-parti településen garantálni kell egy ingyenes szabadstrandot
SzabadidőMiskolcBelföld
Minden Balaton-parti településen egy ingyenesen elérhető szabadstrand garantálását javasolta a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője.
Képgaléria
Volt egyszer egy popfesztivál – és lesz is
KultúraSzabadidőCelebhírekBelföldMiskolc
Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották azt a miskolci popfesztivált, mely meghatározó eseményként írta be magát a hazai könnyűzenei életbe. Az ötvenedik évforduló tiszteletére idén ismét felelevenítik a rocktörténetírók által csak „magyar Woodstock”-ként emlegetett fesztivált.
Miskolci piknik - belvárosi bor-, gasztro-, és sörfesztivál lesz szeptemberben
MiskolcKultúraSzabadidő
Miskolc ismét fesztiválvárossá válik egy hétvégére, szeptember 22-23-24-én - osztotta meg szombat délelőtt a hírt közösségimédia felületén a város polgármestere. 
MINAP-INDÍTÓ (2023.06.03.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
SzabadidőEgészségKörnyezetCelebhírekMiskolc
Szeles, napos szombatra virradtunk. Bár a hőmérséklet néhány fokkal visszaesett, ettől csak kellemesebb lett a levegő, igazi kirándulóidő lesz ma. 
Átveszi a vármegye az edelényi kastélyt
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat fenntartásába kerül át az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély. Az újranyitás pontos időpontja egyelőre még nem ismert.