Ugrás a tartalomra

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján

Létrehozva
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
Kép
kéktúra
MTSZ-jelzés, szártalan bábakalács a Bükki Nemzeti Park címere. Fotók: magánarchívum

Kezdjük először azzal, hogy mi is pontosan a kéktúrázás napja! Ez egy ingyenes túranap a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szervezésében, melynek során 143 túracsoport egy nap alatt körbejárja az Országos Kéktúra teljes útvonalát. A többezer embert megmozgató, 2020-ban indult programot hagyományosan október második szombatján rendezik meg – ez idén 11-ére esett.

Ezen a napon a résztvevő túracsoportok, kisebb-nagyobb távokat megtéve, összességében teljesítik a több mint 2580 kilométert, tehát az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra útvonalait.

Kép
petrovics_edina_kektura_2510-4.jpg
Petrovics Edina a Magas-Tátrában, a Nagyszalóki-csúcson

Szabadidőben: kalandor

A 143 csoport nagy részét helyismerettel rendelkező szakaszfelelősök kísérik, akik segítenek a logisztika megszervezésében és a terepi tájékozódásban – és itt jön a képbe Petrovics Edina, aki tavaly egy másik szakaszon, Felsővadász és Baktakék között vezetett túrázókat.

Én úgy szoktam magamról beszélni, hogy főműsoridőben egy országos ingatlanértékesítési hálózat miskolci irodájának vagyok a tulajdonosa, szabadidőmben azonban kalandor vagyok

– vág a közepébe Edina, aki tavaly szerezte meg gyalogos túravezetői végzettségét az MTSZ-nél (nem mellesleg a maradék szabadidejében a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója jelenleg).

Kép
kéktúra
Bükk, Tar-kő

Mindjárt rá is térünk a motivációkra, mert hát adódik a kérdés: hogyan lesz valaki a természetjárás szerelmese, ha egyébként főként városi, irodai munkát végez? Hát pont azért! Mint megtudjuk Edinától, közel 17 éve dolgozik már az ingatlan-szakmában, és olyan elfoglaltságot keresett, ami segít kiszakadni a mindennapi rohanásból, amivel könnyebben viselheti a stresszes helyzeteket.

Vallom, hogy minden túra, minden kaland egy testi-lelki feltöltődés, ami új energiákat, új lendületet ad a rákövetkező időszakra. Érdekes az is, hogy nekem egyébként mindig ilyenkor jönnek a legtisztább gondolatok, a leghatékonyabb megoldások, ötletek

– teszi hozzá nevetve.

Kép
kéktúra
Bükk, Három-kő

Sérülésből gyógyulás

Edina egyébként sokáig terepfutóként járta a környékbeli erdőket, rendszeresen részt vett Spartan Race-eken is – ekkoriban még persze főleg a sportteljesítmény, a kihívás dominált. Viszont a világjárvány kirobbanása idején, 2020 környékén egy súlyosabb sportbalesetet szenvedett a Bükkben. Egyéves rehabilitáció következett, ahol – árulta el – sikerült újra járóképessé válnia. Döntenie kellett: vagy lehiggad, vagy elfelejtheti a természetjárást. Ő pedig természetesen nem engedett belőle.

– Így jött a túravezetés, ami számomra szerelem. A világon a legjobb turistának lenni. Ez a fő mottóm az életben. Mindegy, hol vagyok, csak kinn legyek a szabadban. Magyarország minden erdejében jártam már, így elmondhatom: mindegyiknek megvan a maga különlegessége, mindenhol gyönyörű dolgokat látni – mutat rá Edina, aki párjával egy kerékpáros és gyalogos túrákra specializálódott egyesületben is szerepet vállal.

Hozzáteszi: a szíve csücske a Bükk és a Tátra. Előbbi elérhető közelségben van, így volt olyan időszak, hogy hetente többször is kinn járt az erdeiben.

Kép
kéktúra
Tavalyi OKT, Felsővadász - Baktakék

Most indulóknak és úton lévőknek

A szombati túrára rátérve ismerteti: ez egy bő 20 kilométeres szakasz, ahol nem csupán arra fog figyelni, hogy mindenki épségben hazaérjen, de arra is, hogy jól szórakozzon és megismerjen új információkat is.

– A Bükk-fennsík szíve Bánkút, onnan indul a legtöbb túraútvonal. Mi is itt kezdtünk. Itt található a Bükk egyik legmagasabb pontja, a Bálvány, aztán a Petőfi-kilátó, majd megyünk tovább a Diabáz-barlanghoz, ami egyébként csak engedéllyel látogatható. A gyönyörű Faktor-rét következik, ahol megtalálható egy emlékhely, a Faktor-réti Madonna. Jön aztán Zsidó-rét, tele töbrökkel, zsombolyokkal, természeti csodákkal. Itt található a Mohos-töbör, ahol a leghidegebb hőmérsékleteket szokták mérni. Aztán jön Tar-kő, ami az egyik legszebb sziklaorma a Bükknek. Itt lesz az első komolyabb pihenő a túrán – sorolja.

Az ötvenfős keret mostanra betelt Edinánál, aki túravezető társával, Benkocs Balázzsal kíséri majd az 50 fős csoportot. A napokban már bejárták az útvonalat, hogy minél frissebb információk legyenek a körülményekről.

Felhívja a figyelmet arra, hogy a 21 kilométeres táv már kihívást jelenthet, szintemelkedésekkel, egy egész napos túrára kell készülni, testileg és lelkileg egyaránt. A szokásos túrázós dolgokra hangsúlyozottan figyelni kell, így a megfelelő öltözetre, italra és élelemre.

A túranapon bárki részt vehet: aki épp elkezdené a kéktúrát, aki már úton van egy ideje, aki szeretne csapatban túrázni, vagy egyszerűen a közös kéktúrázás hangulatában osztozna. A rendezvény napján a túrázó csoportok mozgását valós időben követhetjük az online térképen. A részvétel idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a regisztrált túrázók között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki. A Kéktúrázás Napján résztvevők elsőként használhatják majd a Kéktúra appot!

Ez is érdekelhet

A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.