Ugrás a tartalomra

Szabadidő

Petőfi zengzetei mellett a miskolci költők verseire került a hangsúly
MiskolcKultúraSzabadidő
A magyar költészet napja tiszteletére idén is szavalóversenyt rendeztek a MÜHA-ban.
Nosztalgia majálissal ünnepel a város május 1-jén 
MiskolcKultúraSzabadidő
Folytatódik a hagyomány Miskolcon, nosztalgia majálissal ünnepel a város május 1-jén a Majális parkban – jelentette be csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője, és Borkuti László önkormányzati képviselő, közművelődési és turisztikai tanácsnok.  
Képgaléria
Miskolc májusban ismét koccint – mutatjuk a XI. Avasi Borangolás programját
SzabadidőMiskolc
A város legnagyobb borgasztronómiai rendezvényét idén Miskolc Város Ünnepével egybekötve a május 11-13. közötti hétvégén tartják. A részleteket Veres Pál polgármester mellett Gyurcsik András, a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület elnökségi tagja ismertette szerda délelőtt az Avasi Bortanyán.
Jótékonysági hangversenyt rendez az MRCC és az Egressy alapítvány
KultúraSzabadidőMiskolc
Az idén 70 éves Egressy Béni zeneiskola hangszerparkjának fejlesztéséért világhírű zongoraművészek adnak koncertet az Egressy Béni Alapítvány és az MRCC közös rendezvényén, amit április 27-én, csütörtök este 7 órától tartanak a Zenepalotában.
Filmvetítések a Föld Napja alkalmából
KultúraSzabadidőMiskolc
A Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Jóreménység-sziget című magyar film lesz látható a Föld Napja alkalmából.
Tegyünk együtt a vakvezető kutyákért!
SzabadidőMiskolc
A vakvezető kutyák világnapja alkalmából az Első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány a Fressnapf közreműködésével április 29-én jótékonysági akciót és kutyabemutatót szervez a vakvezető kutyák képzésének támogatására.
Iskolásoknak szervez városnéző sétákat a Tourinform Miskolc
KultúraSzabadidőOktatásMiskolc
Általános- és középiskolásoknak szóló városnéző sétákkal bővül a Tourinform Miskolc idegenvezetői szolgáltatása.
Újságírók kvaterkáztak az Avason
SzabadidőMiskolc
Miskolc sokrétű látnivalóival és az Avasi Kvaterka programjaival ismerkedtek az elmúlt hétvégén városunkba érkező újságírók - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtóosztálya. 
Versekkel segítenek feldolgozni a veszteségeket
KultúraSzabadidőEgészségMiskolc
"A módszeremet az elmúlt három évben dolgoztuk ki, amikor meghalt a 20 éves fiam" – vall őszintén személyes tragédiájáról Nagy Krisztina, aki az írásra támaszkodva jutott túl a mélyponton. Azóta másoknak is segít ebben.
Pénteken felavatják az alkotóparkot
SzabadidőMiskolc
Április 21-én átadják a nagyközönségnek, s így az alkotók is birtokba vehetik az Y-híd lábánál létrehozott Graffiti Alkotóparkot. A kedd délutáni sajtótájékoztatón Szopkó Tibor alpolgármester és Kovács Kamilla civil részvételi referens a koncepció megszületéséről és jövőjéről ejtett szót.
Világhírű rendezők előadásai a Miskolci Nemzeti Színházban
KultúraSzabadidőMiskolc
Áprilisban és májusban mindenkinek Miskolcon a helye! Annak legalábbis biztosan, aki nem szeretne lemaradni a világhírű rendezők, Christoph Marthaler és Silviu Purcărete előadásairól. Rendkívül izgalmas előadások érkeznek a Miskolci Nemzeti Színházba a 10. Színházi Olimpia keretében, amelyeket egy színházrajongónak sem érdemes kihagyni, közölte a Miskolci Nemzeti Színház.
Csodáról csodára járva
KultúraSzabadidőBelföldMiskolcVilág
Miskolcon is elstartolt a 10. Színházi Olimpia. A tánc-, báb- és utcaszínházi előadások mellett számtalan kísérőrendezvény várja a feledhetetlen élményekre vágyó nézőket. A világ színházi életének meghatározó alkotóit és előadásait felvonultató rendezvénysorozat miskolci nyitóeseményén április 17-én este, országos turnéjuk első helyszíneként, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak a „Bennem a létra” című előadását láthatták az érdeklődők, Bartal Kiss Rita Blattner-díjas bábművész rendezésében.
Az aktív időskort szolgáló központot adtak át a Vármegyeházán
MiskolcKultúraSzabadidőEgészségOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A régióban egyedülálló Aktív Időskor Központ egy Miskolc belvárosában található közösségi tér, amely változatos, térítésmentesen igénybe vehető programokkal és szolgáltatásokkal várja a megye szépkorú lakosságát.
Újabb csoda a malomban
KultúraSzabadidőMiskolc
A 10. Színházi Olimpia - Bábművészeti Világtalálkozó 2023 keretein belül Miskolcra érkezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős báb mesterszakos növendékeinek előadása Bennem a létra címmel. 
Hajrá magyar rock!
KultúraSzabadidőMiskolc
Magyar rockzenei tematikus vetítéssorozatot és közönségtalálkozót tartanak Miskolcon.
Szeszélyes április - folytatódik a változékony idő
SzabadidőMiskolcBelföld
A következő héten is változékony idő várható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. A hét elején még többfelé várható zápor, zivatar, aztán kevesebb lesz a csapadék és több a napsütés.
Nyuszisimogatással egybekötött termelői napot tartottak
SzabadidőMiskolc
A Miskolci Termelői Nap tematikája ezúttal a húsvéthoz kapcsolódott.
Ha április, akkor (S)ikertörténetek újra
KultúraSzabadidőMiskolc
Az áprilisi (S)ikertörténetek is mozgalmas beszélgetést ígér, két vendége most is izgalmas személyiség, Kőrizs Imre Peer Krisztián költővel és Tompa Imre borszakíróval beszélget.
Avasi Kvaterka – Mélyvölgyi forgatag, esőben, napsütésben
MiskolcKultúraSzabadidőCelebhírek
A családi kikapcsolódás és Abaújszántó mint díszvendég, no és természetesen a jó buli volt a fókuszban szombaton a tavaszköszöntő Avasi Kvaterkán, a miskolci Mélyvölgyben.
Megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia
KultúraSzabadidőCelebhírekBelföld
A nyitórendezvényre Budapesten került sor szombaton, ennek keretében több helyszínen számos programmal, artistaprodukcióval, koncertekkel, utcaszínházi performanszokkal várták az érdeklődőket.