Tudomány
Új kuratóriumi elnök áll az Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén
Fükő László Károly, a kuratórium elnöke lemondott tisztségéről, valamint kuratóriumi tagságáról.
Másfél perc sötétség, egy életre szóló élmény
Különleges csillagászati előadás várta az érdeklődőket a miskolci Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban, ahol a közelgő napfogyatkozás jelenségét mutatták be közérthető, látványos formában.
Fény és árnyék az égen – Csillagparty a csillagvizsgálóban
A péntek esti Csillagparty során lesz távcsöves bemutató és előadás is, ahol a közelgő napfogyatkozás érdekességei kerülnek a középpontba.
Káprázatos égi jelenség a Bükkben: az északi sarkig sem kell elmennünk
Magyarország több pontján is észlelték azt az égi jelenséget, amelyhez hasonlót csak ritkán látni hazánkban. Bánkúton is rögzítette a webkamera a legszebb pillanatokat.
Bizonyítja az utánpótlás: méltók az elődök követésére
A Kossuth Zsuzsannáról elnevezett egészügyi szakképzési verseny gyakorlati fordulóját hétfőn rendezték meg a vármegyei központi kórházban.
Felhívás erdei fülesbagoly telelőhelyek felmérésére
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság bevonásával ismét országos erdei fülesbagoly telelőhely felmérést hirdet január 23-26. között.
Gazdag hétvégi programkínálat Miskolcon: tepertő, forralt bor és termelői nap
Gasztroprogramokkal, családi rendezvényekkel, előadásokkal és kaszkadőr show-val telik a hétvége Miskolcon.
A miskolci kéziszerszám, ami hatalmas változást hozott a világnak
A Bosch IXO nem csupán egy kompakt elektromos kéziszerszám, de a barkácsolás élményét is elhozza otthonunkba. A Miskolcon gyártott eszköz egyszerre innovatív, fenntartható és rendkívül sokoldalú.
Gundel-Takács Gábor osztotta meg tapasztalatait Miskolcon
Volt már vendég Kemény Dénes, Balogh Péter és Pál Feri atya is, csütörtökön délelőtt pedig Gundel-Takács Gábor „Komfortzónán innen és túl” című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Harmincötezer Eurót nyertek a Jezsuita gimnázium diákjai egy Zöldfal építésére
Hét jezsus diák vett részt a Mount Greenfra projekt EcoChallenge versenyen Kassán, ahol magyarországi és szlovákiai középiskolások mérték össze tudásukat ökológiai témákban.
Természetes az év eleji szorongás? És mit tehetünk ellene?
Klinikai szakpszichológust kérdeztünk arról, hogyan „éljük túl” az új év első napjait, miből merítsünk energiát, hogyan kezeljük a sokszor talán csak magunk által felállított elvárásokat, és milyen megküzdési stratégiát tudunk alkalmazni, ha már most átcsapnának a fejünk fölött a hullámok.
Ritka, de nem szokatlan – nagy kócsagokat fotóztak a Szinvában
A szakértő szerint ahol táplálékhoz jutnak, oda mennek ezek a madarak is.
A legendás polgármester tesz időutazást a modern Miskolcon
Érdekes videó jelent meg, amit a mesterséges intelligencia segítségével alkottak meg.
Fáztál Miskolcon? Volt már ennél hidegebb!
Január 9-én, péntek reggel -16 fokot mutattak a hőmérők Miskolcon. De volt már ennél sokkal hidegebb.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Olvasóink is javaslatot tehetnek, hogy kit díjazzanak Miskolc Város Napján
Január 20-ig lehet eljuttatni a miskolci polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatára a javaslatokat, hogy kiket tüntessen ki az önkormányzat az idei városnapon.
Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás is lesz idén
Az idén derült idő esetén szabad szemmel is számos különleges égi jelenség megfigyelhető lesz, ebből a legérdekesebb tízet a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteki közleménye összegzi.