Ugrás a tartalomra

Életmód

Újra nyitva a történelmi egyházak templomai
EgyházMiskolc
A Zsinat Elnökségi Tanácsának határozata szerint május 2-től, anyák napjától újra kinyithatnak a református templomok. Ehhez az evangélikusok is csatlakoztak. A római és görögkatolikus templomok már két hete kinyitották kapuikat a hívek előtt. Mindemellett sok helyről még online közvetítéseket is tartanak az otthon maradóknak.
Meghalt 101 beteg, 1593-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
EgészségBelföld
Meghalt 101 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1593 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 4 064 204 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 016 350-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Májusfát állítottak a munka ünnepén
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A természet megújulását köszöntötték egy közösségformáló májusfaállítással a Szent István téren. A Miskolci Kulturális Központ és az önkormányzat fiatalok segítségét kérte, hogy egy-egy szalagot kössenek fel rá, miután felírták üzenetüket.
Miskolcon is elkezdik a szúnyogirtást
KörnyezetMiskolc
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai április 23-án kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárvafertőzöttségének felmérését, megfigyelését.
Újra látogatható a miskolci állatkert
SzabadidőMiskolc
A kormány intézkedésének megfelelően május 1-jén a Miskolci Állatkert és Kultúrpark újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.
Meghalt 161 beteg, 1951-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
EgészségBelföld
Meghalt 161 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1951 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 4 millió 23 ezer 137 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 millió 948 ezer 728-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Pusztulnak a méhek, „etetnék” őket Szirmán
KörnyezetMiskolc
Táplálékot, nektárt, virágport szolgáltat a veszélyeztetett fajnak a méhlegelő. Miskolc-szerte több területet is kijelölhetnek majd a „feladatra”, az elsőt Szirmán. Idővel vadvirágokat is ültetnek majd a Hősök emlékműve mögött.
Terheléses támadás érte az online időpontfoglaló honlapot
Egészség
Terheléses támadás érte pénteken a koronavírus elleni védőoltásokhoz időpontfoglalást biztosító informatikai rendszert, ezért leállt a vakcinákra való jelentkezés lehetősége - közölte a koronavírus járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője pénteken, online sajtótájékoztatón.
Járványügyi mutatók nálunk és körülöttünk
EgészségBelföld
Nehéz a statisztikák alapján levonni a magyar vírusvédekezés sikerességét, főleg úgy, ha gyakran változtatjuk a szempontokat, hogy mi szerint is kell azokat nézni. Az alábbiakban a környező országokét és a hazai mutatókat gyűjtöttük össze, és vontunk le belőlük néhány egyszerű következtetést.
3 millió 913 ezer a beoltott, 2365 az új fertőzött, elhunyt 182 beteg
EgészségBelföld
Meghalt 182, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2365 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 3 913 550 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 880 897-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Nyáron nyithat a Bükki Csillagda
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A létesítmény turisztikai attrakcióként, és szakmai szempontból egyaránt nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat.
Újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben
EgészségBelföld
Szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Hármas ikrek Miskolcon – évente egy ilyen van
EgészségCelebhírekMiskolc
Két kisfiúnak és egy kislánynak adott életet egy mezőkeresztesi anyuka a megyei kórházban április 21-én. A hármas ikrek és édesanyjuk is jól van.
Több mint egymillió oltást adtak be egy nap alatt Németországban
EgészségVilág
Napi rekordot felállítva egymilliónál is több adagot adtak be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltásból Németországban az utóbbi 24 órában a szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint.
Újra lehet lagzikat tartani, ha megvan az 5 millió beoltott
Egészség
Megtartotta Gulyás Gergely az e heti kormányinfót, ahol az egyik legfontosabb információ a négymilliós beoltottság elérése és az annak kapcsán várható nyitási részletek voltak – írja a Telex. De egy picit már tovább is tekintett a miniszter.
Basszuskulcs, ez aztán ska
SzabadidőMiskolc
A Basszuskulcs legújabb adásában a Sky fanatic két tagjával beszélgettünk. Természetesen szóba került a járványhelyzet, hiszen a srácok oly’ sokakhoz hasonlóan nagyon régen nem léptek már színpadra. A hullámvölgy őket sem kerülte el – erről is őszintén vallanak a Basszuskulcs legújabb adásában, de természetesen a klipszemle ezúttal sem marad el. A legelső percekig visszautazunk képzeletben. Azokba az időkbe, amikor még Nahaj Peti haja rövid volt.
Nyár elején nyithatnak a miskolci fürdők
SzabadidőMiskolc
Jelenleg a hatósági előírásoknak megfelelő feladatokat végzik el, és előkészítik a fürdőket az ütemezett, fokozatos nyitásra a Miskolci Fürdők Kft. kezelésében lévő egységekben – tájékoztatta lapunkat csütörtökön a miskolci önkormányzat.
Tetőzött a járvány harmadik hulláma, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed
Egészség
Meghalt 186, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2584 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 3 870 222 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 822 655-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Pecabotokat elő, újra lehet éjszaka horgászni
Szabadidő
Május elsejétől újra lehet éjszaka horgászni a több mint 700 ezer regisztrált horgásznak – jelentette be csütörtökön az országos szövetség.
Jövő héttől ismét végezhető egynapos sebészeti ellátás
EgészségBelföld
Május 3-ától újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás, a beavatkozások előzetesen egyeztetett időpontokban, rugalmas tervezéssel, a járványügyi intézkedések betartásával történhetnek - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalán.