Életmód

Megérkeztek a honvédség oltóbuszai
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elkezdték a lakosság immunizálását a Honvédelmi Minisztérium oltóbuszával, az első adag vakcinákkal a taktabáji lakosokat oltották be csütörtökön - közölte a megyei kormányhivatal.

Támogatás az SMA-ban szenvedő gyerekeknek
Új reményt kaphatnak az SMA-ban szenvedő gyerekek. Állami támogatással is elérhetővé válik az a 700 millió forintos terápia, ami a gerincvelői izomsorvadással küzdő kicsik számára az egyedüli lehetőség a gyógyuláshoz. Kásler Miklós bejelentése szerint a Zolgensma nevű készítményhez már ettől a hónaptól hozzá lehet jutni, egyedi méltányossági alapon. Igény is van rá. Zsombi után ugyanis újabb gyűjtés indult, az SMA-s Lilike számára.

Gulyás: Szombaton valószínűleg már nyithatnak a teraszok
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfó elején elmondta, hogy a következő lépés a nyitásban 3,5 milliós beoltottságnál történik, amit valószínűleg már pénteken elérünk.

Egészségpercek – több mint háromezer embert tudnak beoltani naponta a központi kórházban
Húsvét óta a megyében működő kórházak terhelése folyamatosan csökken, mind a járóbeteg, mind a bent fekvők, mind a lélegeztetőgépen lévők számát tekintve – erről is beszélt a Miskolc Tv stúdiójában a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház főigazgatója. Révész János az oltásokkal kapcsolatban elmondta, Borsod megyében körülbelül 175 ezren már megkapták a vakcinát. A főigazgató úgy fogalmazott: „Önmagában a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház körülbelül 3500-3600 embert tud beoltani egy nap. Emellett a városi kórházaknak az oltási kapacitása ennek körülbelül még 30 százalékát teszi ki, és ehhez jönnek a háziorvosok. Napi szinten a megyében megközelítőleg 8-9000 ember átoltására vagyunk képesek jelen pillanatban, de amennyiben szükségessé válik, bővíthető ez a szám.

Kezdődik az országos szúnyogirtás
Elkezdődött az idei szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön.

Meghalt 214 beteg, 3607-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 214, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3607 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 3 419 450 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 453 300-an már a második adag vakcinát is megkapták.

A mai nap a Földé
Április 22-én különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására.

Filmes pályázatra jelentkezhetnek a kreatív miskolciak
Miskolc önkormányzata rövidfilm pályázatot hirdet „Miskolc a felszín alatt, a város rejtett arcai” címmel, melynek keretében a helyi lakosoktól várnak jó minőségű videókat a város vonzó és turistacsalogató helyszíneiről.

Ezt kell tudnia az oltásokról és a koronavírusról, ha várandós
Jelen állás szerint: a tudomány válasza oltásról és vírusról kismamáknak, családtervezőknek.

Lassú csökkenést mutat a szennyvíz koronavírus koncentrációja - kivéve Miskolcon
A 15. héten tovább folytatódott a szennyvíz eredmények országos átlagában a korábbi hetekben megfigyelt, enyhén csökkenő tendencia - látható a Nemzeti népegészségügyi központ oldalán.

Kilenc paprika vetőmag fennakadt a Nébih ellenőrzésén
Huszonhárom "tölteni való" étkezési paprika vetőmagját vizsgálták a szakemberek. Két terméknél a csírázóképességgel adódtak gondok, hétnél pedig az ígértnél kevesebb magtömeg és mag darabszám miatt kezdeményezi fogyasztóvédelmi eljárás indítását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az illetékes társhatóság bevonásával - tájékoztatott a legutóbbi Szupermenta teszt eredményéről szerdán a hivatal.

Kétszáz felett az elhunytak száma, de kevesebben szorulnak kórházi ellátásra
Meghalt 207, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2527 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 3 363 596 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 425 124-en már a második adag vakcinát is megkapták.

Ha elérjük a négymillió beoltottat, nagy nyitás kezdődhet
Végre újra látogathatjuk majd a színházakat, mozikat, kulturális intézményeket és fürdőket – legalábbis erről értesült a Magyar Hírlap.

Szerdán temetik el Bogdan Adamczyk atyát
Zárt körben, április 21-én, szerdán temetik el Bogdan Adamczyk Pro Urbe Miskolc városi díjas minorita atyát.

Meghalt 199 beteg, 1645-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 199, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1645 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 3 317 052 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 400 703-an már a második adag vakcinát is megkapták.

A lakosság harmada bízik az idei nyaralásban
Az elmúlt hetek korlátozások enyhítéséről és az oltási számok markáns növekedéséről szóló híreinek hatására a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni - derül ki a Szállás.hu és az Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréséből.

Magasabb összegű bírságokat szabhatnak ki
Változik több, hulladékgazdálkodást érintő jogszabály, miután az országgyűlés elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást. A változások több lépcsőben lépnek hatályba, a legtöbb szabály azonban 2021. március 1-től hatályos. Az új szabályozás érinti az önkormányzatok hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatait, kötelezettségeit és a jegyző hulladékgazdálkodási hatósági jogkörét is.

Másfél óra alatt gyűjtöttek ennyi szemetet Görömbölyön
Görömbölyi gyerekek és felnőttek indultak útnak vasárnap, hogy megtisztítsák a lakóhelyükhöz közeli természetvédelmi területet a szeméttől.

Miskolc levegőminőségéről 9. – Légszomj!
A jó levegő életet menthet! Ne égessen zöld javakat! Ön egészséges? Sportol? Szeret a friss levegőn sétálni? Akkor Ön bizonyára nem égeti el a zöldhulladékot.

Láthatatlanná tévő fénysugarakat alkottak meg osztrák és holland kutatók
A különleges fények segítségével azok az objektumok, amelyeken a nyalábok áthaladnak, úgy néznek ki, mintha valójában ott sem lennének.