Ugrás a tartalomra

Világjárás sportcipőben

Létrehozva
Nem csupán felpumpálták, sokkal szexibb is lett a díjnyertes fitneszterem.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A teljeskörűen felújított és átalakított M1 Fitness Miskolc rangos nemzetközi elismerésben részesült. A Szeles utcai terem Magyarországon elsőként nyerte el a Best Installation 2020 nemzetközi díjat – az elismerést a nem mindennapi gépparkjukkal érdemelték ki.

Az M1 kreatív stábja überelte a Verne Gyula által megálmodott rekordot, hiszen 80 nap helyett egy délután alatt is bejárhatjuk általa a Földet.

Kép

Kilenc terem alatt a Föld körül

Egyfajta mini világjáró körútra is befizet az, aki az M1-et választja: az épület egyedisége ugyanis abban rejlik, hogy minden részlege egy-egy nevezetes ország vagy város jellegzetes hangulatát tükrözi. A konditerem olyan helyekre kalauzolja vendégeit, mint a New-York-i Time Square és Central Park, Budapest, Wimbledon, Svájc, Japán, Arizona, Philadelphia vagy éppen a Maldív-szigetek. A terem különleges látványvilágát, valamint a magas színvonalú kivitelezést szintén jutalmazták: megkapta a 2020-as év legjobb fitness terme díjat is.

Az új komplexumban 1600 négyzetméteren kapcsolódik össze a sportolás élménye egy világkörüli kirándulás hangulatával. Azonban hosszú út vezetett idáig.

– 2006 áprilisában nyílt meg a terem – mesélt a kezdetekről Mádi Tamás ügyvezető, aki hozzátette, már akkor sem pusztán hagyományos konditeremként működtek. – Volt wellness részlegünk, szoláriumunk, komoly kardió és erőgépparkunk, és tartottak nálunk csoportos órákat. Már akkoriban is túlmutattunk a megszokott trendeken. Ezért mindig figyeltünk a fejlesztésekre, felújításokra, hogy lépést tartsunk magunkkal.

Az épület mérete azonban gátat szabott a nagyobb terveknek.
– 2020-ban drasztikus változtatásra szántuk magunkat: nemcsak egy szintet építettünk a meglévő terem felé, de szolgáltatásban, működésben és külső-belső dizájnban is megújultunk. A különböző részlegek a világ ismert helyszíneinek miliőjét idézik. A választások illeszkednek a részlegek funkcióihoz – beszél a megújult M1-ről az ügyvezető.

Fitnesz és élmény

Kép

Az alsó szinten lévő gépek és súlyok között a Time Square ikonikus órája és kivetítői, a sárga taxik, a felhőkarcolók, az utcajárdák és a zebrák motívumai repítenek a Nagy Almába.

Az átlagos konditermi öltözőkben maximum egy-egy mackóalsóból kikandikáló teliholdat láthat az ember, ezzel szemben az M1 ruhaváltóit a felkelő nap uralja: a kőkapu a japánkertek, a gésák és szamurájok földjére kalauzolja az edzeni érkezőket.

A felső szinten az alpesi nyugalom és letisztult stílus jegyeit őrzi az edzőterem egyik különlegessége, a Beauty & Relax Room. Itt esztétikai kezelésekkel és egyedülálló wellness szolgáltatásokkal, kombinált fitnesz eszközökkel kényeztetik a vendéget.

Kép

Az emeletet uraló, legkorszerűbb kardió gépekkel felszerelt, Central Park ihletésű terem meghatározó színe a zöld, míg a Philadelphia részleg a Rocky filmekből ismert boksz klubok hangulatát ötvözi a modern eszközök világával. Ezen a szinten található a város jelenleg egyetlen squash pályája is, mellette pedig egy ultramodern spinning terem kapott helyet – így jutunk el pár lépéssel Wimbledonból az arizonai 66-os útig.

Kép

Budapest sem hiányozhat a palettáról: a főváros betonplaccaival ellentétben azonban a Hősök terét felelevenítő csoportos fitnesztér lengőpadlós szerkezete gondoskodik az ízületeink védelméről is.

Kép

Végül elérkezünk a pihenés háborítatlan trópusi szigetére, ahol nem a súlyok alatt, legfeljebb a szaunában izzadunk, a gőzfürdő és az élményzuhany közt megpihenve pedig a pálmabungalók teremtik meg a hamisítatlan maldív hangulatot.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.