Ugrás a tartalomra

Életmód

Koronavírus: ismét megugrott a kórházban ápoltak száma
EgészségBelföld
Országosan 7706, Borsod-Abaúj-Zemplénben 404 új fertőzöttet találtak hétfőre.
AstraZeneca: nem veszélyes az oltóanyaguk
EgészségVilág
A gyógyszeripari cég mindezt azután jelentette be, hogy az utóbbi napokban vérrögképződéses esetek miatt óvatosságból több ország is felfüggesztette a brit-svéd fejlesztésű vakcina alkalmazását.
Meghalt 162 beteg, 8863-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt 162, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8863 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 1 319 266 embert oltottak be Magyarországon, közülük 392 703-an már a második oltást is megkapták.
A Kaukázus győzött Egyetlen szó című dalával
Szabadidő
A Kaukázus nyerte Egyetlen szó című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Andelic Jonathan vehette át Áldom című daláért.
Több mint hatvan fát ültetnek el a Hejő patak szomszédságában
KörnyezetMiskolc
Az akcióval a Rotary Club Miskolc-Tapolca Nagy-Miskolc programban meghirdetett faültetési akcióhoz csatlakozott.
Egyelőre nem tudni, mikor tetőzik a harmadik hullám
EgészségBelföld
Csak rendkívül nehezen becsülhető, hogy mikor lesz a "csúcsa" a koronavírus-járvány harmadik hullámának, és mikor kezdenek csökkenni az esetszámok - nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Meghalt 163 beteg, 9444-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt 163, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9444 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton, kiemelve: eddig 1 293 414 embert oltottak be Magyarországon, közülük 377 343-an már a második oltást is megkapták.
Tudnivalók a tömeges oltással kapcsolatban
Egészség
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház honlapján a következő tájékoztatást adja a következő napokban zajló oltásokkal kapcsolatban.
Bajnoki címekkel tértek haza
SzabadidőMiskolc
Zárt kapuk mögött elindult az idei szezon a versenytáncosok számára. Az év első megmérettetése a kunszentmártoni területi bajnokság volt, ahol a Miskolcz-Revital TSE sportolói bajnoki címeket, dobogós és döntős helyezéseket szereztek.
Kilencezer felett a napi új regisztrált fertőzöttek száma
Egészség
Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9011 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 1 229 827 embert oltottak be Magyarországon, közülük 351 694-en már a második oltást is megkapták.
Rusvai Miklós virológus a minap-nak: „nem kell majd évente beoltatni magunkat”
EgészségMiskolc
Májusra elérhetjük azt az immunizáltsági szintet, ami a járvány megállításához szükséges, és ha ez megvan, akkor a nyárnak már ugyanúgy maszk és korlátozások nélkül mehetünk neki, mint tavaly – állítja Prof. dr. Rusvai Miklós víruskutató, virológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Interjúnkban a szakember beszél arról is, miért lehetett volna elkerülni a világjárványt, miért kezeljük fenntartásokkal a vírustagadás szószólóinak tanácsait – de azt is elmondja, mi miatt történelmi jelentőségű, ahogyan a pandémiát kezeljük.
Jégvarázs és szénparázs: grillezés a befagyott tónál
SzabadidőMiskolc
Márciusban új műsorral jelentkezünk: olyan miskolci helyszíneken készítünk különböző ételeket, amikről soha nem jutna eszünkbe, hogy ideális terei lennének egy jó kis főzésnek.
Jóváhagyták a Janssen egydózisú vakcináját
EgészségVilág
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezésre javasolta a Janssen Pharmaceutica koronavírus elleni vakcináját – adta hírül az ügynökség Twitteren. 
Meghalt 172 beteg, 8312-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt 172, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8312 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 1 149 557 embert oltottak be Magyarországon, közülük 327 428-an már a második oltást is megkapták.
cementgyár, hcm,
Újranyitás: megoszlanak a vélemények
KörnyezetMiskolc
Hejőcsabai lakosokat kérdeztünk arról, mit szólnának a cementgyár újraindulásához. Voltak, akik munkalehetőséget, mások környezetszennyező tényezőt láttak benne. Valaki pedig ezt is, azt is.
Indul a tömeges oltás a megyei központi kórházban
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagyszabású oltási akció indul csütörtökön a megyei kórházban, az intézmény hasznos információkkal segíti azokat, akik a következő napokban érintettek. 
Ne lepődjön meg, ha virágcsokrot talál Miskolcon!
Szabadidő
Bárki hazaviheti őket, aki rájuk talál. A cél, hogy örömet okozzanak a városlakóknak.
Nagyon megugrott a halottak száma
Egészség
Meghalt 179, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5653 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Pozitív, életigenlő dallal rángat ki a koronavírus-depresszióból a The Sign
SzabadidőMiskolc
A népszerű miskolci zenekar legújabb dala és klipje február végén jelent meg.
Gyógynövényekkel a stressz ellen
SzabadidőKörnyezetMiskolc
A bükki füvesember is újat tanult az adaptogénekről.