Életmód
Ezért várják sokan a vasárnapot, jön a miskolciak kedvenc programja
Ha eljön a hónap harmadik vasárnapja, Miskolcon mindig megtartják a Termelői Napot.
Egy kisbuszért futottak a Népkertben
Nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági futását szombaton a Supersum Közhasznú Alapítvány a miskolci Népkertben, ahol idén az alapítvány első, kilencszemélyes kisbuszának megvásárlására gyűjtöttek.
Utolsó napjához érkezett 14. Avasi Borangolás, íme a szombati programok
A Miskolci Borbarátok Társasága immár 14. alkalommal rendezi meg az Avasi Borangolás elnevezésű rendezvényét május 14. és 16. között, mely szombaton az utolsó napjához érkezett.
Belendült az Avasi Borangolás: zene és bor töltötte meg az Avast péntek este
Az esős idő ellenére is sokan látogattak ki péntek este a 14. Avasi Borangolás programjaira, ahol koncertek, DJ-szettek és boros programok várták az érdeklődőket az Avason.
A civil kezdeményezéseket és szervezeteket ünnepelték Miskolcon
Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Civil Napot, amelyen számos szervezet mutatta meg magát a város közönségének.
Mutatjuk, hogy telt az Avasi Borangolás első estéje és hogyan folytatódik pénteken
Csütörtökön kezdetét vette, pénteken folytatódik a 14. Avasi Borangolás.
Miskolc hétvégi programajánlója: Avasi Borangolás, jótékonysági futás, GPT Show
A hétvége legnagyobb eseménye az Avasi Borangolás lesz, de civil rendezvények, gyerekprogramok, kiállítások és zenei estek is színesítik Miskolc kínálatát.
Mutatjuk a 14. Avasi Borangolás programjait
A 14. Avasi Borangolás ünnepélyes, zászlós felvonulással indul május 14-én, 17 órától a Szent István térről.
Megismerte a világ a Bükk városát, Miskolcot
Vaddisznó rilette, vackorecetes marinált cékla, sült medvehagyma, cirok sajt, cseresznyeszilva kaviár, őz terrine – csak néhány finomság azok közül, amelyet az ehető erdő alapanyagaiból készülnek.
Vártak minden bringást a Szent István téren egy reggelire
„Reggel úgyis menni kell valahova. Ha teheted, most menj bringával!” – ezzel a jelmondattal indította el 2026-ban is a Magyar Kerékpárosklub a Bringázz a munkába! kampányt. A kezdeményezés részeként országszerte bringás reggelivel vagy uzsonnával várták május 12-én azokat, akik kerékpárral közlekedtek.
Terápiás feltöltődés a miskolci pub-ban
Május a mentális egészség hónapja, ennek apropóján újra megtartotta Macskamentál című eseményét a Civil Rádió Miskolc hétfőn a Grizzly Music Pubban.
Ketrec gála lesz Miskolcon
Hamarosan ismét felpezsdül a küzdősportok világa.
A természetvédelemre hívták fel a figyelmet a Miskolci Állatkertben
Interaktív programokkal, madárgyűrűzéssel és látványetetésekkel várta a látogatókat vasárnap a Miskolci Állatkert a Madarak és fák napja alkalmából.
Egészségesebb és rugalmasabb lett a gyermekétkeztetés
Egészségesebb, ugyanakkor élvezhetőbb közétkeztetést céloznak a tavaly módosított táplálkozás-egészségügyi előírások.
Írd fel a jóságot a bevásárlólistádra most hétvégén!
Pénteken és szombaton este nyolcig várják a tartósélelmiszer adományokat az Élelmiszerbank gyűjtési akciója keretében Miskolc tizenkét áruházában.
Amikor a kívánságok gyakrabban teljesülnek
Két július végi meteorraj, a Déli Delta Aquaridákkal és az Alfa Capricornidák indítják el a nyári hullócsillagszezont.
Gasztro lovagok a placcon
Az eső lelógó lába sem tántorította el a jó ételek és a finom borok szerelmeseit.
Fél Miskolc a strandon éjszakázott
Még egy órával a nyitás után is a parkolóig ért a sor az Ellipsum Élmény és Strandfürdő előtt az idei Strandok éjszakáján.
Megvalósult álom: világbajnokságon szerepeltek a miskolci tánctehetségek
Július elején Spanyolországban rendezték meg a Dance World Cup világbajnokságot, ahol a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület is képviseltette magát két táncosával.
Tón vón jó: pénteken is meleg napra számíthatunk
Késő estére akár huszonnyolc fok köré is lehűlhet a levegő.
Nem törik meg a folyamatos meleg csütörtökön sem
A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 31 és 37 fok között valószínű.
A miskolci street food úttörő, aki rátromfolt a lebbencslevesre
Külföldre készült, helyette végül megnyitotta a város első leves bárját Bárczi Tamás.
Miskolci Johanniták a Visegrádi Palotajátékokon
Július 11-13. között rendezték meg a jubileumi, 40. Visegrádi Palotajátékokat. Az esemény Európa egyik legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintő középkori rendezvénye, amin szerepelni nagy megtiszteltetést jelent minden csapatnak.
Idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre az önkormányzatok és munkaadók
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel idén is meghirdeti Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatát.
Mi minden rejtezik egy mosoly mögött – új videóval jelentkezett a miskolci D'Allors
Közönségük kritikáira is reagált a zenekar.
Merre tovább Magyarország? – előadás- és beszélgetéssorozat indul Miskolcon
Tizenegy alkalmas, interaktív előadás- és beszélgetéssorozatot indít ősszel az aktuális társadalmi, politikai, gazdasági és közéleti kérdésekről a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete.
Kilátó Essential – naplementés House-bulival új sorozat indul Miskolcon
Az újra kinyitott Avasi Kilátóba várják a bulizni vágyókat pénteken.
A gomba és az erdő kapcsolatát mutatják be
Liofilizált gombagyűjteménnyel bővült a garadnai erdészeti gyűjtemény.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.
Kiemelkedő eredményekről számolt be a Miskolcz-Revital TSE
Magyar bajnoki arany-és ezüstérem, nemzetközi sikerek, diákolimpia győzelmek – zárja a szezont a Miskolcz-Revital TSE.
Legyünk észnél, ha kullancsba akadtunk
Sokat hallani a megelőzésről, de igazán csak akkor kapunk a fejünkhöz, ha már belénk fúródott.
Hatalmas szülinapi bulira készül az Ildi Rider
Idén lett 15 éves a miskolci zenekar, szombaton koncerttel ünnepelnek az Avasi Kvaterkán.
Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.
Ebbe tényleg beleöregszik – ismét elhalasztották Kapu Tiborék kilövését
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását.