Ugrás a tartalomra

Szíven szúrta élettársát

Létrehozva
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 28 éves nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott 2020. május hónap elején a kora délutáni órákban élettársával Miskolcon, közterületen italozott, majd hazafelé menet betértek egy presszóba, ahol a vádlott az élettársa távozása után még tovább maradt.

Mintegy fél óra múlva követte élettársát közös lakásukra. Amikor megérkezett, a férfi kérdőre vonta, hol volt addig, szidalmazta és kétségbe vonta élettársi hűségét.

Az élettársak között már korábban is voltak ilyen tárgyú veszekedések, de nem fordultak tettlegességbe, most viszont a férfi az asztalról felkapta a konyhakést és azzal a vádlott irányába szúrt, így megvágta a könyökének külső felszínét. Ezután a vádlott kiment az udvarra, elszívott egy cigarettát, a házba visszamenve, szintén konyhakést vett elő, odament az élettársához, és közölte vele, hogy most már neki is van kése. A férfi azt mondta neki, hogy úgysem meri megszúrni, mire a vádlott a  
13 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta.

A sértett eszméletét vesztette, a vádlott fellocsolta, próbálta csillapítani a vérzést és értesítette a mentőket.

A szúrás következtében a sértett a szív szúrt sérülését szenvedte el, amely közvetlenül életveszélyes volt, kórházba szállítását követően életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott a 8 napon belül gyógyuló sérülésével kapcsolatban magánindítványt nem terjesztett elő.

Az eredetileg emberölés kísérletét megvalósító cselekmény, önkéntes eredményelhárító magatartása folytán minősül enyhébben.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.