Ugrás a tartalomra

Őrizetben a tiszaújvárosi késelők

Létrehozva
A rendőrök rövid idő alatt elfogták azokat a férfiakat, akik Tiszaújvárosban egy verekedést követően több embert megszúrtak, a sértettek közül egy 29 éves férfi az életét veszítette.

Mint, ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy tiszaújvárosi verekedést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22, egy 18, és egy 19 éves prügyi férfival szemben.

A gyanúsítottak 2021. szeptember 17-én 21 óra előtt egy tiszaújvárosi szórakozóhely előtt összeszólalkoztak egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés következtében hárman súlyos szúrt sérüléseket szenvedtek el. A bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három prügyi férfi akkor menekült el a helyszínről, amikor az egyik sértett összeesett az utcán. A 29 éves férfi kórházba szállítása közben életét veszítette.

A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei 22 óra 20 perckor a Tiszalúc és Taktaharkány közötti útszakaszon - a bejelentést követő egy órán belül - állították meg azt az autót, amivel a három férfi menekült.

A rendőrségre előállított támadókat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a három férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

Borítókép: police.hu

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.