Ugrás a tartalomra

Navracsics Tibor: csökkenteni kell az északi és déli térségek közötti fejlettségi különbséget

Létrehozva
A Dél-Dunántúl komplex fejlesztési program célja, hogy csökkentse az országban az észak-déli fejlettségi különbséget - mondta a területfejlesztési miniszter szombaton Dombóváron.

Navracsics Tibor a település várossá avatásának 54. évfordulóján rendezett ünnepségen hozzátette, a cél az, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a déli régióknak, amelyek az elmúlt harminc évben önhibájukon kívül "a fejlődés szélére sodródtak" - hozta le szombaton az MTI.

Navracsis megjegyezte, "a politikai döntéshozók hanyagsága, oda nem figyelése" eredményezte azt, hogy ez a térség az évezred fordulóján mintha elfeledetté vált volna.

Azt mondta, a gazdasági mutatók - elsősorban Baranyában - borús jövőképet vázoltak fel. "Pécs, amelynek regionális központnak kellene lennie, az utóbbi időben teret vesztett a magyar gazdaságban és kulturális életben" - fogalmazott.

A miniszter hozzátette, azok a térségek is vesztesek lettek, amelyek Pécs központi szerepére alapozták terveiket. "A mi feladatunk, hogy segítsünk Dombóvárnak a közlekedési infrastruktúra javításával, munkahelyteremtő beruházásokkal" - emelte ki.

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy egyes települések csak politikai kegyből váltak várossá, mások azért városok, mert jelentős történelmi múltjuk van, és vannak olyan városok, ahol a közösség alapja az ambíció, a tenni akarás. A miniszter szerint Dombóvárt a múltja is feljogosítja arra, hogy a jelentős városok között tartsuk számon. Az elmúlt években a város megtalálta az ambíciókat, igény jelent meg arra, hogy ismét vezető szerepet töltsön be - hangsúlyozta az MTI tudósítása.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, ahhoz, hogy a várost ismét bekapcsolják az ország vérkeringésébe, elengedhetetlen Dombóvárnak mint közlekedési csomópontnak a megerősítése.

A jövő legfontosabb beruházásának nevezte a Kaposvárral, illetve a 67-es úttal való összeköttetés megteremtését, ami biztosítja azt, hogy Dombóvárról az M7-as autópályán a fővárost és más térségeket gyorsan, biztonságosan meg lehessen közelíteni.
    

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.