Gazdaság
A modernkori Krőzus - tippeljen, ki a leggazdagabb ember az egész földkerekségen
Nem, nem Mészáros Lőrinc (még).
Két részletben emelkedik a benzin ára
Úgy döntött a MOL, hogy mégsem egy, hanem két részletben emeli negyvenegy forinttal a benzin árát, az index.hu információi szerint.
LMP - a kormány enyhítse a lakhatási válságot
A kormány olcsó bérlakásokkal enyhítse a lakhatási válságot - mondta Csárdi Antal az LMP frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Emelkedik a benzin ára
Péntektől emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára a Brent típusú olaj árának változása miatt – írta a holtankoljak.hu.
Ismét Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar
Közzétette év végi listáját az ötven leggazdagabb magyarról a Forbes.
Továbbra is visszafogottan fűtenek a magyarok
Október eleje és december közepe között a kisfogyasztók felhasználása szinte pontosan annyi volt, mint tavaly ilyenkor.
Átadták a Sajószentpéter és Berente közötti elkerülő utat
Biztonságosabb közlekedés, Miskolc, a főváros, valamint az M30-M3 gyorsforgalmi utak gyorsabb elérése: ez a jelentősége az ünnepélyes keretek között átadott 260. sz. Sajószentpéter és Berente közötti elkerülő út megépítésének – tájékoztatta szerkesztőségünket az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Halban gazdag karácsony
Több száz mázsa halat szállítanak decemberben naponta az üzletekbe a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból, nem lesz hiány a legnépszerűbb fajtákból - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
Miskolc ismét megköszönte virilistáinak
A Miskolc Köszöni program keretében másodszor adtak ki Miskolc Virilistái elismeréseket kedd délután. Az okleveleket tavalyhoz hasonlóan idén is azok kapták, akik iparűzési adójukkal hozzájárultak Miskolc fejlődéséhez, gyarapodásához.
Élhetőségi rangsor - Miskolc a Top 5-ben a megyei jogú városok között
Székesfehérvár, Nagykanizsa, vagy éppen Zalaegerszeg mögöttünk végzett.
Új dimenzió nyílik Miskolcon a Mesterséges Intelligencia területén
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a United Call Centers.
Máris megszüntetik, hogy Szép-kártyával lehessen hidegélelmiszert vásárolni
Jövőre már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni Szép-kártyával a boltokban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Gondolná, hány Fülöp-szigeteki dolgozik Magyarországon?
"Hype lett Magyarország körül a Fülöp-szigeteken az utóbbi egy évben” - nyilatkozta az ázsiai ország munkaerő-közvetítő szövetségének alelnöke.
Jó gyakorlatokkal segítenek a humán erőforrás területén is
Idén negyedik HR Klubját tartotta meg a BOKIK csütörtök délelőtt. Az eseményen a Miskolci Egyetem mutatkozott be. Előadást tartott Horváth Zita rektor és Fükő László, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
Megszavazta a közgyűlés a költségvetést
Olyan fajsúlyos témák kerülnek terítékre a csütörtöki ülésen, mint a jövő évi költségvetés, a parkolási rendelet módosítása, a Helyi esélyegyenlőségi program felülvizsgálata vagy a színház és a szimfonikus zenekar igazgatói posztjainak kiírása. Kövesse élőben a közgyűlés munkáját, cikkünk rendszeresen frissül.
Hiába emelkedett a díja, még mindig klasszisokkal jobban megéri az önkormányzati bérlakás
Az önkormányzati lakások bérleti díja tartalmazza a társasházi közös költséget, de még így is két-háromszor olcsóbb, mint a szabadpiaci árszabás.
Visszavonatná a költségvetési tervezetet a DK - egyébként nem vesznek részt a közgyűlésen?
Nem szeretné a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete, hogy alapítványi tulajdonba kerüljön a fogyatékkal élő diákok képzését végző Martin János iskola épületegyüttese. A fenntartó alapítvány szerint azonban csak így tudnak felújításokra pályázni.
Vizsgálatot indított a Foodorával szemben a GVH
A versenyhivatal gyanúja szerint az online ételrendelési portál nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat az ősszel hirdetett kuponakciójáról, és az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról.
Hat éves mélyponton a kkv-k beruházási hajlandósága
Ez a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, harmadik negyedévi felméréséből derül ki.
Számos ötlet érkezett a Számozott utcák megújítására
Az önkormányzata a Hodobay-program részeként a Számozott utcák környékének fejlesztésére építészeti ötletpályázatot írt ki a B.-A.-Z. Vármegyei Építész Kamara tagjai számára. A felhívásra tizenhét pályaművet adtak be.