Ugrás a tartalomra

A termésnek jót tesz az eső, a termelőknek kevésbé, de állták a sarat

Létrehozva
Új helyszínen tartották, és a csepergő eső ellenére is jó hangulatban telt a Termelői Nap.
Preview Image
Hiába az eső, jól sikerült a Termelői Nap. Juhász Ákos képgalériája

Új helyszínen, a Szent István téren tartották szeptember 15-én vasárnap a Termelői vásárt. Nagy eséllyel országszerte véget ér a hosszú aszály, a talaj pedig nagy területen kellően megázik a napokban. Az őszi káposztarepce keléséhez égető szükség is van erre. Ahhoz azonban, hogy a környék termelői bemutassák portékáikat, már nem éppen ideális a zuhé. Szerencsére az eső vasárnap csak csepergett, így megtartották az eseményt, melynek szeptemberi hívószava az őszköszöntés volt.
Helyi és környékbeli termelők termékeit lehetett kosárba tenni, és most sem maradtak el a kóstolók, sőt, a kézműves portékákból is szép volt a kínálat.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.