Ugrás a tartalomra

Lángoló házból mentettek ki egy idős asszonyt miskolci rendőrök

Létrehozva
Miskolci rendőrök mentették meg annak az asszonynak az életét, aki a kigyulladt házában feküdt magatehetetlenül.

Egy férfi tett telefonon tett bejelentést szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy a Gömöri téren lévő egyik ház kigyulladt és annak lakója bent tartózkodik.

A helyszínhez legközelebb tartózkodó Boér Balázs főtörzsőrmester és Boró Péter főtörzsőrmester körzeti megbízottak azonnal a házhoz mentek. A lángoló épület bejárati ajtaja zárva volt, ezért azt befeszítették, majd a sűrű füstben átkutatták a házat – közben áramtalanították a lakást és a gázvezeték főcsapját is elzárták –, ahol az egyik szobában, az ágyon fekve találták meg a házigazdát.

Az akkor már magatehetetlen 73 éves asszonyt a két rendőr kivitte az udvarra, plédekkel betakarták, majd az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.