Ugrás a tartalomra

Időre elkészült a támfal a Pincesoron

Létrehozva
Időben sikerült befejezni és átadni a miskolci Nagyavas Felsősoron azt az új vasbeton támfalat, melynek építését július elején, több tízmilliós beruházással kezdte el a város, pályázati támogatással. Cseh László, a terület önkormányzati képviselője a MiNapnak elmondta, igen időszerű volt már a beruházás.
A hegyoldalban megsüllyedt, pár éve deszkákkal, pallókkal aládúcolt útszakasz rendkívül balesetveszélyes volt, a környékbeli ingatlantulajdonosok régóta sürgették a helyzet rendezését. - Egy ilyen munkát természetesen hosszas tervezési, engedélyezési, eljárások előznek meg. Meg kellett teremteni a pénzügyi alapokat, a pályázati támogatás elnyerését követően kiírni a közbeszerzési eljárást a kivitelezőre. A beruházás előkészítő munkái már két évvel ezelőtt elkezdődtek - nyilatkozta a képviselő, elmondva: a támfal munkálatainak befejezését nagyjából erre az időszakra tervezték, hogy a betakarítások idején már biztonságban meg tudják közelíteni ingatlanjaikat a pincetulajdonosok. Ezt a határidőt sikerült is tartani.

Cseh László arról is szólt: nagyon sok még a tennivaló a történelmi Avas méltó rendezése érdekében, sok nehézséggel kell megküzdeni, de elmondható, hogy - ha kis léptekkel is - folyamatos az előrehaladás. - Fantasztikus értékek vannak itt, elég egy sétát tenni, hogy megérintse az embert a hely szelleme, az utánozhatatlan történelmi hangulat. A városvezetéssel, képviselőtársaimmal együtt azon vagyunk, hogy ezt mielőbb méltó módon "kibonthassuk", az ország, a világ elé tárjuk - tette hozzá a települési képviselő.