Ugrás a tartalomra

Az áru a fociban is akkor értékes, ha eladható

Létrehozva
A DVTK pénzre váltotta Szakos Bence játékjogát.
Kép
szakos-bence.jpg
A kiváló adottságokkal és képességekkel rendelkező Szakos Bence Cipruson folytatja pályafutását. Fotók: DVTK

A diósgyőriek közleményben adták hírül, hogy saját nevelésű játékosuk, a korosztályos válogatottakban is szerepelt Szakos Bence az Aris Limassol csapatában folytatja pályafutását.

– Rendkívül nehéz, de a karrierem szempontjából meghatározó döntést hoztam, pályafutásomat Cipruson folytatom. Úgy érzem, eljött az idő, hogy légiósként is kipróbáljam magam és új kihívások elé nézzek, de mielőtt repülőre szállnék, szeretnék tiszta szívből köszönetet mondani mindenkinek Diósgyőrben – mondta a klub honlapjának a védő, majd hozzátette: – Hálával tartozom a klub vezetésének, hogy támogatták a fejlődésemet, és most korrekt módon segítették külföldre való átigazolásomat.

A sportigazgató szavai

– Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet – közölte Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. – Egyrészt minden, az akadémián és az első csapatnál dolgozó kollégámmal együtt nagyon büszke vagyok arra, hogy Szakos Bence külföldre szerződött, másrészt viszont a csapat elveszítette a legértékesebb fiatal játékosát. Ezzel persze újabb saját nevelésű fiatal előtt nyílt meg a lehetőség, hogy a felnőttek között is bebizonyítsa tehetségét.

A 2007-es születésű Szakos Bence a DVTK saját nevelésű játékosa, hatéves korától a klub labdarúgója. A korosztályokat végigjárva 2024 nyarán mutatkozott be a felnőttek között az NB III-ban, fél évvel később pedig Vincze Richárd küldte először pályára az élvonalban. Azóta 33 bajnoki és két Magyar Kupa-mérkőzésen viselte a diósgyőri mezt, és ezzel párhozamosan folyamatosan szerepelt a korosztályos válogatottakban is.

Ez is érdekelhet

Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.
A három pont a lényeg
SportMiskolcBelföld
Felejthető meccset nyertek hazai környezetben a Macik.
Egy pontot kaszált a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindent megtettek az egyenlítésért.
A Vasas – Kisvárda NB I-es labdarúgó mérkőzés miskolci hármasa (balról jobbra): Balla Levente, Rúsz Márton, Berényi Ákos. Fotó: magánarchívum
Az élvonalban integetett a miskolci dobos
SportMiskolc
Miskolci különlegesség történt az egyik fővárosi focimeccsen.