Az egyik, szerkesztőségünket felkereső hölgy olyan papírt mutatott, mely szerint egy lépcsőházon belül az egyik lakásban kettő, míg a másikban ötvenkettő gigajoule energiát fogyasztottak a fűtési idényben. Ettől nagyobb eltérést – három és hatvanhárom – is tudott azonban Furdi Lilla, a Miskolci Társasházkezelők Közhasznú Egyesületének elnöke, és Kiss Gábor, a Miskolcon számtalan panelprogramhoz és fűtéskorszerűsítéshez a társasházak számára pályázatot író és ügyintéző Lizi London Kft. ügyvezetője mutatni. Hozzájuk szintén érkeztek panaszos levelek és telefonok. Ezek azonban, ahogy mondják, még mindig elenyészőek, már az első fűtési idény után is elégedettek a fűtéskorszerűsítésen átesett lakások kilencvennyolc százalékában a keletkezett megtakarítással. (Persze, ahol a fűtési idény végén valakinek be kellett még fizetni, ott is megtakarítás keletkezett, hiszen idény közben általában a korábbi fogyasztás hetven – de olyan társasház is van, ahol hatvan – százalékát számlázza csupán a MIHÕ.)
Az egyesület és a kft. megoldást is lát a problémára, erről levélben tájékoztatták a közös képviselőket és lakásszövetkezeti elnököket. A javaslatuk az, hogy a költségosztók felszerelése után az első fűtési szezon – de legalább 3-4 hónap – a tapasztalatszerzéssel teljen, és ne ezek alapján fizessen a közösség. A társasházaknak arra is van lehetőségük, hogy a fűtés költsége megosztva legyen a légköbméter és a költségosztók között, ha ezt egy 60-40, vagy még inkább 70-30 százalékra állítják be a tesztelés alatt, akkor az már megfelelő eredményt mutat, de nem alakulnak ki nagy különbségek még a lakások között.
Különbséget ugyanis a szakemberek szerint ezernyi dolog okozhat, a korrekciós szorzóknál csak annyit figyelembe venni, hogy szélső vagy középső lakásról van-e szó, bizonyosan nem elég – ezt bizonyítják a kialakult számok is. Ilyen különbséget okozó dolog lehet az emeletszám is, az már bebizonyosodott, hogy a földszinti lakásokat a korszerűsítés után nehezebb felfűteni, még akkor is, ha a lábazat kapott szigetelést. Emellett említhető a fekvés, a hőközponttól való távolság, a nyomáskülönbség, a hőfoklépcső. De például Kiss Gábor arról is mesél, hogy annak idején a panelek gyártásánál nem minden panellap készült egyforma minőségen, van, amelyikben megégették a szigetelést, van, amelyikből egyszerűen kifelejtették. A hőtérképek készítésénél a műszer ezt sok helyen kijelezte. De olyannal is találkoztak, hogy egy panelház szélcsatornában volt, és ezért folyamatosan hideg szelet kap, ami hűti. Ez tehát azt jelenti, hogy akár minden egyes épületre más és más költségosztás az ideális, miközben a költségosztókat is – ahogy Kiss Gábor mondja, akár egy Forma–1-es autót – be kell hangolni, amire akár egy fűtési idény vagy több is rámehet.
Ha pedig egy társasház, egy lakóközösség össze tudott fogni a panelprogram és a fűtéskorszerűsítés kivitelezésére, akkor érdemes még ezt az összefogást a továbbiakra is megtartani. A különbségek ugyanis ellenségeskedést szülnek a lakóközösségen belül, aztán utólag már nehéz a korrekció, hiszen az egy-két elégedetlen lakó kedvéért a saját megtakarításukból már nem szívesen engednek a többiek, így ezt nehéz megszavaztatni. Ez persze felveti azt is, hogy mennyire fontos a társasházak közgyűléseire járni, amivel bizony van probléma. Ezeken ugyanis általában a lakók 5-15 százaléka vesz részt – és szavaz aztán az egész lakóközösséget érintő ügyekben, mint amilyen a korrekciós szorzó is!
A minél jobb megtakarításhoz persze meg kell tanulni kezelni is a hőmennyiség-szabályozókat, amivel szintén van gond, annak ellenére, hogy a beszerelés után, és menet közben is folyamatosan használati útmutatóval, prospektussal, bemutatóval segítik a lakókat. Mégis találkoztak – nem is egy – olyan lakással, ahol még a papír sem volt levéve a szabályozó szelepről, – noha már hónapok óta be volt szerelve – tehát ahhoz hozzá sem nyúltak.
Furdi Lilla azt mondja, összességében nem a programmal van gond, az jó, és továbbra is ajánlják a lakóközösségeknek. Inkább az emberi oldallal van baj, ahány lakó, annyiféle hozzáállás, és sokszor lehetetlen dűlőre jutni, vagy igazságot tenni. Az ütközőpontban pedig a közös képviselő áll, akit gyakran mindenért felelőssé tesznek, vagy – ahogy arról beszámoltunk – a MIHÕ felé megy a panasz.
Az egyesület és a kft. megoldást is lát a problémára, erről levélben tájékoztatták a közös képviselőket és lakásszövetkezeti elnököket. A javaslatuk az, hogy a költségosztók felszerelése után az első fűtési szezon – de legalább 3-4 hónap – a tapasztalatszerzéssel teljen, és ne ezek alapján fizessen a közösség. A társasházaknak arra is van lehetőségük, hogy a fűtés költsége megosztva legyen a légköbméter és a költségosztók között, ha ezt egy 60-40, vagy még inkább 70-30 százalékra állítják be a tesztelés alatt, akkor az már megfelelő eredményt mutat, de nem alakulnak ki nagy különbségek még a lakások között.
Különbséget ugyanis a szakemberek szerint ezernyi dolog okozhat, a korrekciós szorzóknál csak annyit figyelembe venni, hogy szélső vagy középső lakásról van-e szó, bizonyosan nem elég – ezt bizonyítják a kialakult számok is. Ilyen különbséget okozó dolog lehet az emeletszám is, az már bebizonyosodott, hogy a földszinti lakásokat a korszerűsítés után nehezebb felfűteni, még akkor is, ha a lábazat kapott szigetelést. Emellett említhető a fekvés, a hőközponttól való távolság, a nyomáskülönbség, a hőfoklépcső. De például Kiss Gábor arról is mesél, hogy annak idején a panelek gyártásánál nem minden panellap készült egyforma minőségen, van, amelyikben megégették a szigetelést, van, amelyikből egyszerűen kifelejtették. A hőtérképek készítésénél a műszer ezt sok helyen kijelezte. De olyannal is találkoztak, hogy egy panelház szélcsatornában volt, és ezért folyamatosan hideg szelet kap, ami hűti. Ez tehát azt jelenti, hogy akár minden egyes épületre más és más költségosztás az ideális, miközben a költségosztókat is – ahogy Kiss Gábor mondja, akár egy Forma–1-es autót – be kell hangolni, amire akár egy fűtési idény vagy több is rámehet.
Ha pedig egy társasház, egy lakóközösség össze tudott fogni a panelprogram és a fűtéskorszerűsítés kivitelezésére, akkor érdemes még ezt az összefogást a továbbiakra is megtartani. A különbségek ugyanis ellenségeskedést szülnek a lakóközösségen belül, aztán utólag már nehéz a korrekció, hiszen az egy-két elégedetlen lakó kedvéért a saját megtakarításukból már nem szívesen engednek a többiek, így ezt nehéz megszavaztatni. Ez persze felveti azt is, hogy mennyire fontos a társasházak közgyűléseire járni, amivel bizony van probléma. Ezeken ugyanis általában a lakók 5-15 százaléka vesz részt – és szavaz aztán az egész lakóközösséget érintő ügyekben, mint amilyen a korrekciós szorzó is!
A minél jobb megtakarításhoz persze meg kell tanulni kezelni is a hőmennyiség-szabályozókat, amivel szintén van gond, annak ellenére, hogy a beszerelés után, és menet közben is folyamatosan használati útmutatóval, prospektussal, bemutatóval segítik a lakókat. Mégis találkoztak – nem is egy – olyan lakással, ahol még a papír sem volt levéve a szabályozó szelepről, – noha már hónapok óta be volt szerelve – tehát ahhoz hozzá sem nyúltak.
Furdi Lilla azt mondja, összességében nem a programmal van gond, az jó, és továbbra is ajánlják a lakóközösségeknek. Inkább az emberi oldallal van baj, ahány lakó, annyiféle hozzáállás, és sokszor lehetetlen dűlőre jutni, vagy igazságot tenni. Az ütközőpontban pedig a közös képviselő áll, akit gyakran mindenért felelőssé tesznek, vagy – ahogy arról beszámoltunk – a MIHÕ felé megy a panasz.