Ugrás a tartalomra

Mezőőrökkel járőröztünk Lyukóban

Létrehozva
             A mezőőröknek nincs kötött munkaidejük, szolgálati beosztásuktól függően, bárhol, bármikor felbukkanhatnak. Takács Péter és Valentin Norbert több mint két éve viselik már a zöld egyenruhát. Miközben a lyukóvölgyi úton kísértük őket egyik ellenőrzésük során, az is kiderült: nem csupán a területet ismerik "mint a tenyerüket", a szokásos kifogásokkal sem könnyű őket megvezetni. Pedig ezekből aztán van bőven errefelé.
A miskolci közgyűlés múlt héten elfogadta a lakcímbejelentések szigorításáról, a lakhatási körülmények szabályozásáról szóló rendeletet, melytől az indokolatlan segélyezések megszűnését, a közbiztonság javulását várják.
Mint arról lapunkban is többször beszámoltunk, az elmúlt években tömegesen költöztek be a Miskolc külterületein található ingatlanokba. Nagyon sok olyan építményt használnak lakás céljára, amelyek paramétereiket tekintve, erre teljesen alkalmatlanok. - Az elmúlt két évben egyes lakótelepi lakásokba is jóval többen költöztek be, laktak, laknak ott életvitelszerűen, mint amit ezek mérete lehetővé tenne. A beköltöző csoportok megkeserítik a többi lakó életét, a környéken romlott a közrend, közbiztonság. A bejelentkezés megszigorítása jelentősen hozzájárulhat a körülmények javulásához - emelte ki tájékoztatójában Nyírő Pál közbiztonsági tanácsnok. Ezentúl meghatározzák a bejelentkezéshez szükséges minimális lakás- és lakrész fogalmát, utóbbit személyenként hat négyzetméterben. Azt is előírják melyek azok az alapvető műszaki paraméterek, amelyeknek közegészségügyi szempontból is meg kell felelnie egy lakás céljára szoláló ingatlannak.

_mg_0609.jpg

A külterületeken kialakult állapotoknak köszönhető az is, hogy Miskolcon a közelmúltban - közel húsz év után - újra beindult a mezőőri szolgálat. Papp Tamás, a Közterület-felügyeleti és Település-rendészeti Főosztály vezetője érdeklődésünkre elmondta: ők is tapasztalták, hogy az elmúlt években jelentősen átalakult a miskolci külterületek jellege. Míg régebben főként a hétvégi házak, hobbikertek tulajdonosai látogatták – alkalomszerűen – itt található ingatlanjaikat, az utóbbi időben igen sokan választották állandó lakóhelyül a területet. A betelepülők többségének nincs munkája, elharapóztak a lopások, szabálysértések, a garázda, erőszakos cselekmények. A rendőrség létszámából adódóan nem tudja ezeket a részeket is olyan mértékben ellenőrizni, mint a város belterületeit. - Úgy éreztük, pótolni kell ezt a hiányosságot, s létre kell hozni egy olyan szervezetet, amely eredményesen tudja segíteni a rendőrség munkáját, s erejéhez mérten szintén felügyel a rendre, közbiztonságra. A mezőőrök a város külterületein folyamatos járőrszolgálatot ellátva, igyekeznek erősíteni az ott élők biztonságérzetét, s puszta jelenlétükkel csökkenthetik a szabálysértések és bűncselekmények számát. Az első évben sajnos több mint 3500 esetben kellett intézkednie a nyolc mezőőrünknek - mondta el a főosztályvezető.

_mg_0591.jpg

A mezőőröknek nincs kötött munkaidejük, szolgálati beosztásuktól függően, bárhol, bármikor felbukkanhatnak. Takács Péter és Valentin Norbert több mint két éve viselik már a zöld egyenruhát. Miközben a lyukóvölgyi úton kísértük őket egyik ellenőrzésük során, az is kiderült: nem csupán a területet ismerik, „mint a tenyerüket”, a szokásos kifogásokkal sem könnyű őket megvezetni. Pedig ezekből aztán van bőven errefelé. Az egyik kalyibából fiatal nő jön ki, lakcímkártyája szerint Rásonysápberencsen van a bejelentett lakcíme. Hogy akkor mit keres itt? - Látogatóba jött - mondja, ami főként annak fényében érdekes, hogy állítása szerint az ingatlan tulajdonosának a nevét sem tudta. Valentin Norbert elmondja, olyan is van, aki a „gyerekre vigyázni” ugrik át ide - lakcímkártyája szerint esetleg Dunaújvárosból - vagy pusztán csak „kirándulni” jött, ha kérdezik. A mezőőröknek a legátlátszóbb esetekben sincs intézkedési jogosultságuk az illegális beköltözéseket illetően - ez a hatósági osztály feladata - akkor rögzítik a dolgot, ha egyéb intézkedésük során tudomásukra jut. Mert hát a lyukói valóság nem csupán a városközponttól esik messze, hanem a törvénykezéstől is. Mint tapasztaljuk, pusztán a jogszabályokra hivatkozva még a rendszeres szemétszállításra sem egyszerű itt rávenni az embereket - a mezőőr fellépése, személyes tekintélye az, ami igazából számít.

_mg_0641.jpg

Az illegális szemétlerakás, és az ebből adódó közegészségügyi gondok jelentik az egyik legnagyobb problémát. Na meg a WC-k, fürdőszobák hiánya, amely következtében igen könnyű erre „halkan belelépni valamibe”. Az anyagmegmaradás törvényének ismeretében sem egyszerű – első látásra – rájönni, hogyan halmozódhat fel ilyen kis kalyibák környezetében ekkora mennyiségű hulladék. Mezőőreink elszántan fényképeznek, jegyzőkönyveznek, figyelmeztetnek – néhol nem először – de az is látszik, hogy nem egyszerű a terep. Egy épp szabadtéri programot folytató, népes család szóvivője messziről, kérdés nélkül közli: még a szomszédból is elvitették a szemetet, konténerrel, úgyhogy a rend pártján vannak, tessék őket békén hagyni. - Maguk ennyi tisztességes, rendszerető embert még nem láttak - mondja Takács Péter enyhe iróniával. - Itt senki nem tehet semmiről, mindig a szomszédok a hibásak! Némely ingatlanoknak csak a hűlt helyét látni, pár hét alatt egyszerűen eltűntek, aztán egy másik helyen újra felépültek. Építési engedély beszerzésével és hasonlóval nemigen bajlódnak az itt élők - ilyet úgysem nagyon adnak ki a területre. Egy sebtében felhúzott bódéban öten várják a telet, a háziasszony kissé zavaros előadása szerint valahonnan Kazincbarcika környékéről jöttek, előző lakásuk leégett.



A szintén Lyukóban lakó Rónai Gyula kisebbségi képviselő - aki számos hazai és külföldi újságírót, forgatócsoportot kísért már végig a területen - úgy vélekedik: jó ez a rendelet a bejelentkezések szigorításáról, csak úgy tizenöt évvel elkésett.
- Én már nagyon régen mondom, minden fórumon, hogy Lyukó ügyét komolyan kell venni! - mondta el a képviselő. - Szerintem most sem annyira rossz itt a helyzet, sokan szeretik eltúlozni, az újságok is felfújják. Megelőzni azonban mindig sokkal egyszerűbb a problémát, mint utólag keresgélni a megoldásokat - tette hozzá.
Szepesi Sándor