Ugrás a tartalomra

Elismert diákok

Létrehozva
Több, mint félszáz középiskolai diákot jutalmaztak, és ismertek el csütörtök délelőtt a miskolci városháza dísztermében.
Azokat a miskolci középiskolásokat és felkészítő tanáraikat ünnepelték, akik országos tanulmányi, vagy szakmai versenyen az első tíz hely valamelyikét szerezték meg. Az összegyűlt diákokat Kormos Vilmos, az önkormányzat közoktatási és kulturális főosztályának vezetője köszöntötte, aki elmondta, minden évben megtelik a díszterem, ami bizonyítja, hogy beért a pedagógiai munka Miskolcon. Hozzátette: azt kívánja maradjon meg ez az ambíció a tanárokban és a diákokban, és maradjanak ezek a tehetséges fiatalok a városban.
A köszöntő után a diákok zenés, és prózai produkciókkal mutatták be, hogy a művészetek terén is tehetségesek, majd Orosz Lajos alpolgármester adta át az ötvennyolc diáknak, és felkészítő tanáraiknak az elismeréseket.