Dr. Debreceni Csilla, a Mosoly Műhely Egyesület vezetője elmondta: a szervezet tavaly ősszel kezdte meg a felkészülést, a tényleges munka pedig januárban indult el. A miskolci csapat kialakításában a pécsi Nevetnikék Alapítvány is segítette őket, amely hosszú ideje működő, jól bejáratott módszerekkel rendelkezik ezen a területen.
– Iszonyat nagy dolog volt, hogy nem nekünk kellett saját kútfőből kitalálni, mit csináljunk az elején. A Nevetnikék Alapítvány vezetője, Kőműves Glória, valamint egy orvos és egy védőnő jött el hozzánk, ők tartották az első oktatást – mondta.
Érintés és jelenlét
A Mosoly Műhely Egyesület önkéntesei nem egészségügyi feladatokat látnak el, hanem a babák lelki és szellemi fejlődését támogatják. Ringatnak, ölbe veszik, szeretgetik a csecsemőket, szemkontaktust teremtenek velük, és emberi jelenlétet adnak nekik.
– Mi nem tudjuk és nem is akarjuk az ápolók munkáját elvenni vagy helyettesíteni. Nekik az egészségügyi gondozás a feladatuk, mi pedig a lelki és szellemi fejlődésért járunk a babákhoz. Egy ápolónak nem mindig van ideje arra, hogy ott maradjon egy kicsit a csöppségekkel, mi azért megyünk – fogalmazott.
A programban olyan csecsemőkkel foglalkoznak, akik valamilyen okból nem kerülhettek haza a szüleikkel, vagy akikről a szüleik lemondtak, de még nem kerültek örökbefogadó családhoz, nevelőszülőhöz vagy más ellátási helyre. Dr. Debreceni Csilla hangsúlyozta: ezeknek a gyerekeknek nagy része nem beteg, sok esetben teljesen egészséges babákról van szó.
– Ez az egésznek a tragédiája: nekik valójában semmi keresnivalójuk nincs egy kórházi intézményben. Mi ezen próbálunk egy kicsit könnyíteni – mondta.
A Mosoly Műhely januárban huszonpár önkéntessel indult, mostanra pedig 45-en vannak. Szeptemberben újabb húsz önkéntes képzése zajlik, így hamarosan tovább bővülhet a csapat. A munka szigorúan szervezett keretek között történik: az egyesület hetente előre leadja a kórháznak, hogy ki, mikor és melyik osztályra érkezik.
– Most már szinte minden nap megyünk, minden osztályra. Azt gondolom, nagy dolog, hogy meg tudjuk tenni: minden nap legyen valaki a babák mellett, minden nap felvegyék őket, kicsit megszeretgessék – hangsúlyozta.
Felkészülten a babák mellett
Az önkéntességhez több lépcsős kiválasztási és felkészítési folyamat vezet. A jelentkezőknek foglalkozás-egészségügyi és szűrővizsgálatokon, higiéniai oktatáson, pszichológiai szűrésen, valamint személyes beszélgetésen is részt kell venniük. A képzés során arra is felkészítik őket, milyen jelei és következményei lehetnek a hospitalizációnak, illetve hogyan tudnak biztonságosan jelen lenni a babák mellett egy kórházi, érzelmileg is megterhelő környezetben.
– Az önkéntes akkor tud jól segíteni, ha ő maga is jól van. Fontos, hogy ne hagyjuk magukra őket az indulás után sem, hanem folyamatos támogatást, szupervíziót és egy megtartó közösséget kapjanak – mondta dr. Debreceni Csilla.
Nem az önkéntes a középpont
Az egyesület vezetője szerint a legfontosabb szempont mindig a gyermek érdeke. Mint mondta, az önkéntesek számára is sokat adhat ez a munka, de nem ez az elsődleges cél.
– Azt szeretem, ha az önkénteseink ezt win-win helyzetnek látják: nekik is ad, ők is jól érzik magukat benne. De az első és legfontosabb szempont a gyermek érdeke. Ha emellett az önkéntes is kap és töltődik, az egy plusz nyeremény – fogalmazott.
A csapatban sokan pedagógusi vagy egészségügyi területről érkeztek, vannak köztük nyugdíjas óvodapedagógusok, pedagógusok és ápolók is, de más szakmákból is csatlakoztak önkéntesek. Egy-egy önkéntes általában heti két órát tölt a babák mellett.
Dr. Debreceni Csilla szerint ez kevésnek tűnhet, de egy csecsemő életében sokat jelenthet. A cél a hospitalizációs folyamat lassítása: az, hogy a babák minél tovább jelezzenek, kapcsolódjanak, és választ kapjanak a jelzéseikre.
– Ezek a két órák számítanak. Nem gondolom, hogy bármilyen önkéntes program megoldja ezeknek a gyerekeknek a helyzetét, mert a jó megoldás az lenne, hogy ne legyenek kórházban. De mi megtesszük, ami tőlünk telik – mondta.
A hosszú távú cél az, hogy a Mosoly Műhely jól működő, stabil közösségként tudjon jelen lenni a babák mellett, amíg szükség van rájuk. Az egyesület vezetője szerint ebben a munkában minden felajánlott időnek, figyelemnek és támogatásnak jelentősége van.
– Sokszor mondjuk, hogy mindenki tegye meg azt, ami tőle telik. Ha valaki csak heti két órát tud adni, az is nagyon sokat számít. Ha mindenki tisztára söpri a saját portáját, egyszer csak tisztább lesz a világ – fogalmazott dr. Debreceni Csilla.
Hogyan lehet segíteni?
Az egyesület jelenleg nem fogad új önkénteseket, mert a mostani létszám betelt, és idén nem terveznek újabb bővítést. Aki szeretné figyelemmel kísérni a későbbi csatlakozási lehetőségeket, a Mosoly Műhely Egyesület Facebook-oldalán tájékozódhat. (https://www.facebook.com/profile.php?id=61581170608485)
A szervezetet jelenleg elsősorban anyagi támogatással lehet segíteni. Az adományokat többek között az önkéntesek képzésére, mentális támogatására és szupervíziójára fordítják.
Aki támogatná a Mosoly Műhely Egyesület munkáját, az alábbi számlaszámon teheti meg:
Számlavezető bank: Erste Bank Zrt.
Bankszámlaszám: 11600006-00000002-04318125