Ugrás a tartalomra

Képviselőházi lobbi a tag szerint

Létrehozva
Az amerikai képviselőház a gazdasági lobbitevékenység szokatlan formáját választotta, amikor határozatot hozott a magyarországi független médiahatóság döntésének elítélésére – állítja Szalai Annamária, az ORTT testületi tagja.
„Kultúrtörténeti érdekességnek tartom, hogy ezt a kongresszusi határozatot egy olyan országban adták ki, ahol törvény tiltja, hogy külföldi cég húsz százaléknál nagyobb részesedést szerezhessen egy amerikai rádióban.
Kerestem a határozat erkölcsi alapját, de ennek ismeretében nem igazán találtam.

Az ORTT átlátható, nyílt pályázati eljárásban ítélte oda az országos rádiós frekvenciák használati jogát. A Testület az egyetlen jogszerű döntési lehetőséggel élt, amikor az előre meghirdetett értékelési szempontok szerinti legjobb ajánlatot benyújtó pályázókat nyilvánította nyertesnek.

Magyarország demokratikus jogállam, ahol a hatósági döntésekkel szemben – így az ORTT pályázati döntéseivel szemben is – bírói jogorvoslattal lehet élni. Az ORTT független testület, döntéseit csak a bíróság vizsgálhatja felül és kizárólag törvényességi szempontok alapján. Másfajta, pl. politikai szempontú felülvizsgálatra nincs mód, és a sajtószabadság védelme érdekében nem is lenne szerencsés” – áll Szalai Annamária közleményében.

Freepress.hu