Az „Ismertesd meg iskolád a Kocsonyafesztiválon!” című miskolci, valamint az „Ismertesd meg iskolád” című regionális marketing pályázatra beérkezett pályamunkák gyakorlati megvalósítását kilenc miskolci iskola, továbbá öt, a régióban található intézmény mutatta be. A közönség elé került előadásokat több szempontból értékelték. Minősítették az írásban beadott anyag kidolgozottságát, majd a közvetlen marketinget, vagyis miként tudják azt megvalósítani.

További szempont volt az is – mondta el a verseny döntőjének díjátadásán Piskóti István, a marketing intézet igazgatója –, miként tudja a produkció egy rendezvény, jelen esetben a Kocsonyafesztivál értékét növelni.A zsűriben helyet kapott Miskolc alpolgármestere, Fedor Vilmos ehhez kapcsolódva arról szólt: azt várták, hogy a diákok egy olyan várost mutassanak be, amit szeretnek, amelyhez élmények, a családjuk, az iskolájuk köti őket. Kíváncsiak voltak arra is, miként tudnak a fiatalok hozzájárulni a városról alkotott kép alakításához.
Rózsa Edit, a „Több, mint legenda…” alapítvány elnöke az előadásokat végignézve pedig arra emlékeztetett: valamennyi iskola eredeti, kreatív módon, különleges produkcióival bizonyította be, hogy van mit megmutatnia magából és a városból, és ki is találták, hogyan.A marketing versenyen az első díjat az általános iskolák közül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyerte, a középiskolák versenyében pedig a Gábor Áron Szakközépiskolát emelték ki. A közönségszavazáson a Karacz Teréz Kollégium vitte el a pálmát, míg a miskolci önkormányzat kulturális bizottságának különdíját a Ferenczi Sándor Szakközépiskolának ítélték.
A zsűri elismerő oklevelet adott át mellettük a Bem József Általános Iskolának és a Hámori Waldorf Iskolának, a Berzeviczy Gergely, a Szentpáli István és a Fáy András Szakközépiskola diákjainak.Bárhogy is alakul a végeredménye – mondta zárszavában Rózsa Edit –, megtalálják a lehetőségét annak, hogy valamennyi pályázó bemutathassa produkcióját a 2010-es Kocsonyafesztiválon.