A politikus, aki az MSZP országgyűlési képviselője szombaton a párt kongresszusának helyszínén azt mondta, hogy már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy nem kíván indulni a Societas várhatóan jövő év elején tartandó kongresszusán.
Távozni készül az MSZP társult ifjúsági szervezete, a Societas elnöki székéből. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyéni képviselőként indul, és emellett tagja a párt országos elnökségének is, ami elég nagy leterheltséget jelent. A politikus szerint harmincéves kor fölött nem lehet tartósan ifjúsági szervezetet vezetni. Varga László 2008 óta vezeti a Societast, előtte, 2006-tól pedig a Fiatal Baloldal elnöke volt.