A Hagyományőrző és Történelmi Nemzetőr Országos Szövetség, a Miskolci Történelmi Nemzetőr Szövetség és a Nemzetőr Vitéz- és Lovagrend országos értekezletet tartott Miskolcon. Az ország minden pontjáról érkeztek, hogy megbeszéljék az elmúlt időszak eseményeit és a jövőbeni teendőket. Előtte azonban koszorúzással ünnepelték meg a magyar nemzetőrök napját.

Stern László nemzetőr vezérőrnagy, a Nemzetőr Vitéz- és Lovagrend elnöke beszédében emlékeztetett: a nemzetőrség éppen százhetven évvel ezelőtt alakult meg Kossuth Lajos indítványára. – Ünnepelnünk kell azt a kimagasló államférfit, aki hamar belátta, hogy a katonaság önmagában nem képes hatékonyan szembe szállni a hazánkat megszállni kívánó erőkkel. Március 16-án megkezdődött hát a nemzetőrség szervezése, amely hamarosan háromszázötven-háromszáznyolcvanezer főre duzzadt.

Később a nemzetőr alakulatokat fokozatosan beolvasztották a honvédségbe. 1956. október 29-én Nagy Imre újra életre hívta, majd a forradalom leverése után megszűnt a szervezet. A rendszerváltozás után alakulhatott ismét nemzetőrség. Célunk a történelmi örökség továbbadása, katonai sírok gondozása, tisztelgés a társadalmi ünnepeken – foglalta össze röviden a szervezet történetét Stern László. Mint mondta, az elesett nemzetőrökre is emlékezni kívánnak a koszorúkkal.