Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartanak a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Létrehozva
Már 255. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol szombaton ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.
Kép
Nyílt nap - kutyasétáltatás
Minap-archív fotó: Osztie Tibor

A nyílt nap szívet melengető program: az érdeklődők sétálhatnak a telep védenceivel, megsimogathatják őket, és átadhatják nekik azt a figyelmet és törődést, amely számukra a legnagyobb ajándék. Egy rövid séta vagy néhány perc közös játék hatalmas élményt jelent mind az állatok, mind a látogatók számára – fogalmazott közleményében a Miskolci Állategészségügyi Telep.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy a szombaton 10 és 14 óra között megtartott rendezvény egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy aki szeretné, elindíthassa az örökbefogadás folyamatát, és hosszú távon felelős gazdává válhasson.

Hozzátették: a telep munkatársai örömmel fogadnak minden adományt: régi törölközőt, rongyot, edényt, fagyasztott húst, rizst, játékot, nyakörvet vagy bármely más eszközt, amely megkönnyíti a kutyák és macskák mindennapjait.

– A nyílt napok évek óta erősítik a kapcsolatot a város lakói és a telep között, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több állat életében fordulhasson jobbra a sors – hangsúlyozzák.

A gazdára váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.