
Kóczi Rozália nyugdíjas magyar-orosz-német szakos tanár, két ikerkislány boldog nagymamája. Csaknem negyven éven át tanított a közoktatásban - általános iskolában, középiskolában, felnőttoktatásban egyaránt. Mint elmondta, nyugdíjba vonulása után kezdett el novellákat, meséket írni. Ez a kis kötet tizenkét lírai megnyilvánulást tartalmaz prózában emberi kapcsolatokról, kétségekről, reményekről, szeretetről, megbocsátásról, magáról az életről.

A könyvbemutató Nagy Tamara operaszakos hallgató és Kiss Benkő gitárművész előadásával kezdődött, majd részleteket olvasott fel a kötetből az író unokája, s egy korábbi tanítványa is, Menyhárt Szabolcs, a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője. – Nagyon fontosnak tartom egy város életében a közösségek építését, és nagyon boldog vagyok, hogy itt és most ilyen sokan gyűltek össze – mondta el a kabinetvezető.