TALÁLATOK: 101221 - 101240 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Nyári esték a Szinva teraszon
KultúraKözéletCímlap
Kultúr Randevú címmel rendez nemzeti estéket a Szinva teraszon júliusban négy egymást követő szombaton az Ifjúsági és Szabadidő Ház (Ifiház). A rendezvény első estéjén július 10-én Csehország és Szlovákia kultúrájával és gasztronómiai különlegességeivel ismerkedhettek meg a belvárosba látogatók.

Újraindultak a vonatok
Egyéb
A Miskolc-Tornanádaska vasútvonalon Miskolc és Edelény között újra vonatok járnak, Edelény és Tornanádaska között azonban továbbra is vonatpótlók közlekednek.

Félnek a stukkóktól
VárosinfóKözéletCímlap
A napokban megkezdődtek a Zöld Nyíl Villamosprojekt munkálatai a Széchenyi utcán. A kivitelezés miatt a járda felét lezárták mindkét oldalon, így a gyalogosok csak szorosan az épületek mellett közlekedhetnek. Néhányan – a korábbi stukkó tragédia miatt - egy esetleges újabb balesettől tartanak.

Gyerekek vezették a buszokat
KözéletVárosinfóHelyi hírekCímlap
Csütörtökön tartotta immár hagyományos nyílt napját az MVK Zrt. A vendégség apropója az volt, hogy 1897. július 10-én indult el a villamosközlekedés Miskolcon, a Tiszai pályaudvar és a mai Szent Anna templom között.

Hatott a figyelmeztetés
VárosinfóCímlapBűnügy
A korábbiakhoz képest kevesebb pincét és házat törtek fel a történelmi Avas északi oldalán, és a szemét is kevesebb volt a területen az elmúlt hetekben. A terület önkormányzati képviselője szerint mindez azért van, mert célt ért az feljelentés, amit júniusban tett a rendőrségen.

Janukovics dühbe gurult
BulvárKülföldPolitika
A politikailag szürke és csendes Kárpátalja két hete rövid időre az országos figyelem középpontjába került Olekszandr Ledida kormányzó jóvoltából, aki magára vonta az ország első emberének haragját. A hivatalnok feje egyelőre a helyén maradt, de még nem tudható, lesznek-e következményei…

Az Euró története
KultúraGazdaság
Hat éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Bár hazánkban az euró bevezetése még mindig várat magára, bemutatjuk, hogyan jött létre a közösség pénzneme, az Euró.

Kerítés szúrt át egy nőt
EgyébBelföld
Vaskerítés hegyes rúdjára zuhant egy idős ember szombaton délelőtt Csömörön.

Békésen ért véget a melegfelvonulás
BulvárBűnügy
17 óra után nem sokkal, atrocitások, rendbontás nélkül véget ért a 2010. július 10-ére meghirdetett Budapest Pride 2010 elnevezésű rendezvény.

A galériában nosztalgiáztak
KultúraCímlap
B. Tóth László és Komjáthy György nosztalgiázott a beatkorszakról Beély Katalin közreműködésével június 9-én, pénteken a Miskolci Galériában.

Olasz állampolgárok zuhantak le
EgyébBelföldBűnügy
Olasz állampolgárok repültek azzal az ultrakönnyű repülőgéppel, amely ma 18:30 óra körüli időben zuhant le az M7-es autópálya 165-ös km. szelvényénél a Nagykanizsa felé vezető pályatesttől körülbelül 30 méterre.

Ma is strandidő
EgyébIdőjárás
Napközben ma is napos, száraz, az ország nagy részén strandidőre lehet számítani gomolyfelhő-képződéssel.

Félmillió forint a védekezésért
GazdaságCímlap
Az árvízkárosult családok megsegítése érdekében, gyűjtést rendezett az elmúlt hónapban a Miskolciak Egészségéért Alapítvány, a Háziorvosi Egyesülés, és a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola. A befolyt összeget - 450.000 forintot - július 9-én dr. Munkácsi László, a Miskolciak Egészségéért…

Eső, góleső, német bronz
SportKülföldVB 2014
A német csapat nyerte a csalódott csapatok távolról sem eseménytelen vigaszmeccsét. Az elődöntők veszteseit még a zuhogó eső sem zavarta, sok hibával és annál több remek megoldással tarkított találkozón döntöttek a bronzéremről.

Cseh László hét aranyéremmel zárt az ob-n
SportBelföld
Tizennégy döntővel zárult szombaton Egerben a 112. Allianz országos úszóbajnokság. A legtöbb aranyérmet Cseh László szerezte, ő hétszer állt a dobogó legmagasabb fokára, a második legeredményesebb férfi úszó, Kis Gergő négy elsőséggel zárt. A nőknél Verrasztó Evelyn volt a legeredményesebb hat…

Lezuhant egy kisrepülő Balatonkeresztúrnál
KözéletBelföldKözlekedés
Lezuhant egy kisrepülőgép Balatonkeresztúrnál szombaton kora este. Az olasz felségjelű gép közvetlenül az M7-es autópálya mellé zuhant le.

Elfogták a szlovákiai magyar politikus gyilkosát
KözéletKülföldBűnügy
„Állítólag már elfogták Basternák László szlovákiai magyar politikus gyilkosát” - közölte Halász Béla Nyitra megyei képviselő ma este Dunaszerdahelyen.

Megint van ötös! Ellenőrizze a szelvényét!
EgyébBelföld
A múlt héten elvitt közel 3,2 milliárd forintos, minden idők második legnagyobb hazai lottónyereménye után a 27. játékhéten sokkal szerényebb fődíjért, mindössze 80 millió forintért ikszelhettek játékosok az ötöslottón. A főnyereményt most is elvitték.

Csáky lemondott, Berényi az MKP új elnöke
KözéletKülföldPolitika
Berényi Józsefet választották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) az új elnökévé a párt mai rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen, de ő a tisztség elfogadását az országos tanács megfiatalításától tette függővé.