TALÁLATOK: 101241 - 101260 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Az MSZP új tisztségviselői
KözéletPolitika
Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké a rendkívüli tisztújító kongresszus szombaton. Az elnökhelyettesi posztra Balogh András nagykövetet, a szocialisták államfőjelöltjét választották meg. Ellenfele Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter húsz…

Önkéntesek bontanak Felsőzsolcán
KözéletBelföldFelsőzsolca
Önkéntesek segítenek a házak bontásában Felsőzsolcán, ahol a legutóbbi felmérések szerint 198 ház dőlt össze az árvíz miatt. Az önkéntesek munkáját egy, a Miskolci Egyetemen szerveződött civil mozgalom szervezte.

Gyerekkaláka és Montanaro kiállítás
KultúraHelyi hírekCímlapFesztiválozó
A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt rendezték meg a 31. Kaláka Fesztiválon belül a Gyerekfesztivált, amelyen fellépett a Kaláka és egy remek bábos-zenés - mesés produkciót is láthattak az érdeklődők, Écsi Gyöngyi előadásában.

Ünnepeltek a vasutasok
KözéletHelyi hírekBelföldCímlap
Immár hatvan éves hagyomány az országban a Vasutasnap megrendezése, a vonatközlekedésért felelős dolgozók ünnepe. A MÁV Csoport szombaton hét városban várta vasutasnapi juliálisra dolgozóit, azok családját, ismerőseit, barátait. A borsodi megyeszékhelyen is régi hagyománya van a programnak. A…

Érdemes kihasználni a strandidőt - orvosmeteorológia
ÉletmódBelföldIdőjárás
Vasárnap folytatódik a kánikula, többfelé alakul 30 fok fölött a nappali hőmérséklet. A tartós meleg sokak szervezetét igénybe veszi, ezért célszerű növelni a folyadékbevitelt és strandokra, vízpartokra látogatni. Az erős UV sugárzás miatt a koradélutáni órákban érdemes keresni az árnyékos helyeket.

Állatainkra is vigyázzunk a hőségben
ÉletmódBelföldCímlapKörnyezet
A hirtelen jött, igazi júliusi kánikulában nem csak magunkra, hanem házi kedvenceinkre is vigyáznunk kell - hívja fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület. Vannak, akik a tűző napon, árnyékmentes helyen, láncraverve tartják házőrzőküket - ezek a kutyák rövid időn belül hőgutát kaphatnak, s el…

Diplomaosztó ünnepség a TF-en
SportBelföld
A Testnevelési Főiskola 2009/2010-es tanévének szombati diplomaosztó ünnepségén 372 végzős hallgató vette át oklevelét Tihanyi József dékántól. A tanintézmény tájékoztatása szerint köztük volt a hazai sportélet több kiválósága is, így a kosaras Balogh Judit, a birkózó Európa-bajnok Deák-Bárdos…

"Szeméthelyzet" Bábonyibércen
VárosinfóCímlapMiskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Átmenetileg rendeződni látszik a "szeméthelyzet" Miskolc egyik frekventált városrészében, a Bábonyibércen, ahol régóta gondot jelent az illegális hulladéklerakás. A Városgazda Kft. évente több millió forintot költ a terület rendezésére, ám a szemétkupacok időről időre újratermelődnek. A szakemberek…

87 százalékkal választották elnökké Mesterházyt
KözéletBelföldPolitika
Mesterházy Attilát a küldöttek 87 százalékának szavazatával választotta pártelnökké az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusa.

Összeállt a megyei közgyűlési elnökjelöltek névsora
KözéletBelföldCímlapPolitika
A Fidesz országos választmánya mai ülésén döntött a megyei közgyűlési elnökjelöltek személyéről. E szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben Mengyi Roland lesz a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési elnökjelöltje az őszi önkormányzati választáson.

Vaslánccal verte a feleségét
KözéletBelföldBűnügy
Vasláncot lakatolt feleségének nyakába, egy másik lánccal pedig megverte a nőt a megalapozott gyanú szerint egy buji férfi pénteken – közölte a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Sörétes puskával lőtték fejbe a szlovákiai magyar politikust
KözéletKülföldBűnügy
Péntek este meggyilkolták Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik politikusát - írja szombati cikkében a bumm.sk nevű szlovákiai magyar hírportál. A cikk szerint Basternákkal házának közelében végzett egy ismeretlen, aki egy szürke autóból szállt ki, majd egy sörétes puskával fejbe…

MSZP-kongresszus az újrakezdés jegyében
KözéletCímlapPolitika
Lendvai Ildikó szerint az MSZP története legdrámaibb esztendejét élte át. A leköszönő pártelnök az MSZP szombati tisztújító kongresszusán az elmúlt egy év mérlegéről azt mondta, annak ugyanaz a pozitívuma, mint a negatívuma: a párt megmaradt, egyben maradt, de ennél többet nem sikerült elérnie.

Hajóbaleset: újabb megrázó részletek
KözéletBelföld
Megemlékezést hívtak össze szombat estére Mosonmagyaróváron a hajóbalesetet szenvedett diákok tanárai, diáktársai. A Kossuth Lajos Gimnázium tanári kara mindent megtesz, hogy segítséget nyújtson az érintetteknek.

Molotov-koktélt dobtak egy roma lakóházra
KözéletBelföldCímlapBűnügy
Ma hajnalban Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek egy hatvani családi házra - tudatta a megyei rendőr-főkapitánység sajtószóvivője. A helyszínelés délben még tartott, az ingatlanban állítólag romák élnek.

Az MSZDP Schmuck Andort jelölné főpolgármesternek
KözéletBelföldPolitika
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Schmuck Andort, a Tisztelet Társasága ügyvivőjét jelölné főpolgármesternek. Schmuck Andor nem tagja a pártnak, de azt szeretnék, ha ő lenne az MSZDP listavezetője és főpolgármester-jelöltje a 2010-es önkormányzati választásokon.

VB: a támadójáték a hollandok esélye?
SportKülföldCímlapVB 2014
Jaap Stam, a holland válogatott egykori védője szerint Hollandiának nincs félnivalója a spanyoloktól, viszont fontos, hogy a csapat a saját játékát játssza. A szakértő úgy véli, Hollandiának remek esélyei vannak a világbajnoki címre, még úgy is, hogy az Eb-címvédő spanyolokkal mérkőzik meg a…

Betörtek a Fidesz pártirodájába
KözéletBelföldPolitikaBűnügy
A pártirodába és a vele egy épületben lévő önkormányzati szociális intézménybe, feltehetőleg péntekről szombatra virradóra törtek be – közölte Hajdu László (MSZP) polgármester.

Négymilliós bírság a K&H Banknak
GazdaságBelföld
Négymillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a K&H Bankra az ügyfélkapcsolatra - különösen az előzetes tájékozódásra és ügyfélminősítésre - vonatkozó egyes rendelkezések megsértése miatt a PSZÁF.

Csökkent a magyar szőlőültetvények területe
GazdaságBelföldCímlap
Magyarországon 83 555 hektár területű szőlőültetvény volt 2009-ben, ez 9 százalékkal kisebb a 2001. évinél, ugyanakkor az üzletvények száma a borvidékek-hegyközségek területén 20 százalékkal emelkedett, de a méret alapján "elaprózódtak" - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most…