TALÁLATOK: 108601 - 108620 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Ralisok ajándéka a GYEK-nek
Sport
Szabadi Levente és barátai az idén újra felélesztették az egykori „Ralisok a Lurkókért!” elnevezésű kezdeményezést. Az ismert miskolci ralis csapatvezető a miskolci Gyermek Egészségügyi Központban adott át kedden délelőtt játékokat és könyveket.

Kinek lesz szuper a szuperbruttó?
Gazdaság
Adott bruttó bér mellett a nettó jövedelem mértéke négy tényezőtől függ, ebből jövőre egy változik kedvezőtlenül, a másik három tényező viszont a vastagabb boríték irányába hat.

Akadálymentesített bölcsőde
VárosinfóOktatás
Újabb középületet akadálymentesítettek Miskolcon. Az 1.sz Bölcsőde több mint 18 millió forintot kapott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszerén keresztül, amelyhez az önkormányzat 2 millió forintos saját erőt biztosított. Ezáltal…

Az állatkert ünnepi nyitvatartása
EgyébProgramajánló
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark az ünnepek alatt is várja látogatóit.

Lemondott Kisteleki, az MLSZ elnöke
SportCímlap
Kisteleki István, az MLSZ elnöke bejelentette lemondását kedd délután. A szövetséget a rendszerváltás utáni legsikeresebbnek értékelte.

Haladomány rászorulóknak
EgyébKörnyezet
A zöldtárca kabinetfőnöke busapörköltet osztott csuszatésztával kedd délben a Menhely Alapítvány melegedőjében. Az étel abból a 25 tonna, közel 10 millió forint értékű Balatonból kifogott halból készült, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter karitatív szervezeteknek…

Hó és ónos eső esik Borsodban
Egyéb
Borsod-Abaúj-Zemplén területén nagyrészt havazik, a hideg enyhült, a csapadék többnyire hó formájában esik.

Gyerekeknek gyűjtöttek
Egyéb
Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek gyűjtött adományokat az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezete. Az adományokat helyi óvodák, iskolák és gimnáziumok kapják meg.

Karácsonyi ünnepség szenvedélybetegeknek
Egyéb
Karácsonyi ünnepségét tartotta a 2009 januárjában megalakult Önmegvalósítás Egyesület, melynek miskolci szervezete célul tűzte ki, hogy segítse a szenvedélybetegeket. Tagjai szoros kapcsolatot ápolnak a helyi szociális ellátást biztosító intézményekkel, és az egészségüggyel is.

Szépkorúak Akadémiája
EgyébOktatásCímlap
Szépkorúak Akadémiája címmel indított előadássorozatot a Miskolci Egyetem és a MINÕIES Alapítvány szeptember 18-án. Az első félév a napokban ért véget.

Zöld Elek a régió fejlődéséért
Gazdaság
Sajtótájékoztatót tartott a Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány a „Zöld Elek a régió fenntartható fejlődéséért” kommunikációs kampányról a miskolci Művészetek Házában.

Rendőrjárőr kutyák lépnek szolgálatba
BulvárCímlap
Borsod megyében 12 kutyás járőr kezdi meg a szolgálatot, ebből egy Miskolcon. Eredetileg két kutyás rendőrrel gyarapodott volna a miskolci létszám, de az egyik eb megbetegedett, ő és gazdája csak később kezdhetik meg a járőrözést.

Szaloncukorral a közlekedés biztonságáért
KözéletBelföld
Az év végi ünnepek jegyében telnek a napok a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon is. Éppen ezért 2009. december 21-étől egészen karácsonyig - a téli időjárásra való tekintettel - közlekedésrendészeti akciót szerveztek a közterületi állomány végrehajtásával.

Ellenőrzések a vadászbalesetek megelőzésére
Bulvár
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya megkezdte a társas vadászatok ellenőrzését, mivel a legnagyobb balesetveszély ezen összejövetelek alkalmával áll fenn.

Másfél milliárd útfejlesztésre Szabolcsban
Közélet
Közel 1,3 milliárd forint uniós támogatással, összesen 1,5 milliárd forint értékben újul meg a 4. számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasza. Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a beruházás újfehértói szakaszának átadásán elmondta: az útfejlesztések nem egyszerűen…

Gőzfelhőben gomolyog az Ady
BulvárKultúraMIHÕ Miskolci Hőszolgáltató Kft.
Hajnal három órakor több diósgyőri lakásban leállt a fűtés. A Mihő Kft. munkatársai a hiba okát keresve jutottak el a Művelődési Házhoz, amely zárva volt szabadságolások miatt. Az épületbe bejutva hatalmas gomolygó gőz fogadta a dolgozókat. A fűtésrendszer hibásodott meg az alagsorban.

Jövőre sem nő érdemben a foglalkoztatás
GazdaságBelföld
Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent – állítja az SZMM és az MKIK közös felmérésében.

IKEA: visszahívják a veszélyes termékeket
GazdaságBelföld
Az IKEA arra kér minden vásárlót, aki LEOPARD etetőszéket vásárolt, hogy ne használja azt, hanem hozza vissza az ülést és a vázat a legközelebbi IKEA áruházba, ahol visszakapja a termék teljes vételárát.

Közlekedési nehézségek a hideg miatt
EgyébHelyi hírekCímlap
Átmeneti nehézségeket okozott a rendkívül hideg időjárás a reggeli órákban a városi busz- és villamos-közlekedésben, Miskolcon is. A nagy hideg miatt 10 autóbuszt nem tudtak beindítani és a villamosjáratok közül is kimaradt öt.

Nyugdíj: mégis jobb az állami rendszer?
GazdaságBelföldSzociális
Már csak 10 napig lehet visszatérni az állami nyugdíjrendszerbe. Erre csak az 52 évnél idősebbeknek van lehetőségük. A szakemberek szerint azok járnak jobban, akik visszalépnek. Csak a nagyon magas keresetűeknek és a gyógyíthatatlan betegeknek érdemes a régi, kettős rendszert megfontolni.