TALÁLATOK: 118521 - 118540 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Acélos Grizzlies-gázolás
SportMiskolc Steelers
A borsodi megyeszékhely amerikaifutball-csapata a népkerti Speedway arénában a Budapest Grizzlies együttesét fogadta. A vendégek már az első perctől kezdve csak futottak az eredmény és a házigazdák után, akik rendkívül magabiztosan szerepeltek és fennállásuk során először kapott gól nélkül zárták…

25 éves a Regős Vokál
Kultúra
1983 őszén Regős Zsolt vezetésével alakult meg az akkor még Miskolci Spirituálé Együttes, avagy a „Spiri”. Tagjai lelkes középiskolások voltak, elsősorban zenészek és „Földesisták”. Kezdetben néger spirituálékat, majd a Continental Singers néhány dalát tűzte műsorra az együttes. Néhány évig Musica…

A Szociális Munka Hete
KözéletÉletmódSzociális
Negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Szociális Munka Hetét. Az öt napos programsorozat, betekintést enged a területen dolgozók mindennapi tevékenységébe, és kifejezi a város elismerését is egyben a szociális munkások előtt. A kezdeményezés országosan is egyedülálló. (Fotónk a tavalyi hét…

Közmeghallgatás
Városinfó
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. december 12-én (pénteken) 15 órától közmeg- hallgatást tart a Petőfi u. 1-3. sz. alatt, a III. emeleti konferencia teremben.A közmeghallgatáson a város polgárai és a helyben működő szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek a város…

Szent Imre búcsú
KözéletHelyi hírek
Szent Imre napi római katolikus búcsút tartottak a herceg nevét viselő újdiósgyőri templomban. Az ünnep alkalmából a vasárnap délelőtti szentmisén fölszentelték a hívek adományából készült két ólomüveg ablakot is. Fotók

Már kaphatók a jegyek a Mirigyre
Programajánló
A mai naptól elkezdődött a belépőjegyek árusítása elővételben, a december 4-én, 19.00 órától a Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Irígy Hónaljmirígy élő koncertre. Az első 500 jegyvásárlót ajándékcsomaggal lepi meg a Szabadidőközpont Mikulása a koncert helyszínén. Jegyek elővételben 2 590.-Ft-os…

Új választmányi elnök
KözéletHelyi hírek
A Fidelitas Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Választmányának november 7-én, Sárospatakon megtartott ülésén Ducsai Sándor lemondott választmányi elnöki megbízatásáról. A választmány új elnökévé Szemán Ákost, a választmány eddigi alelnökét, a Taktaharkányi Csoport elnökét, önkormányzati képviselőt…

Bábszínházi előadások
Városinfó
A Miskolci Csodamalom Bábszínház tájékoztatása szerint a november 9-én áramszünet miatta elmaradt előadásukra megváltott jegyek november 16-án, a 10.30-as előadásra érvényesek. A nagy érdeklődésre tekintettel a november 16-i Moha és Páfrány című előadást két alkalommal játszák. Kezdési időpontok…

Nem engedélyezték a Nemzeti Bizottság tüntetését
KözéletBelföld
Nem engedélyezte a rendőrség a Nagycsécsre, vasárnapra tervezett demonstráció megtartását. A rendőrségi közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevében vasárnap estére bejelentett rendezvényt a tiszaújvárosi rendőrkapitányság vezetője a gyülekezési jogról szóló törvényben foglaltak…

ABC-ből Borsodi Tehetségkutató
Kultúra
A korábban ABC Tehetségkutató néven zajlott verseny mostantól Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatóként folytatódik. Az International Live Award közép-európai tehetségkutató hazai döntőjéből, az ABC Tehetségkutatóból kinőve, megújult formában kerül megrendezésre a Borsodi által támogatott zenei…

Nagycsécs: nyugodtan telt az éjszaka
KözéletBelföld
Befejeződött a virrasztás az áldozatok háza előtt vasárnap késő este Nagycsécsen. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban egy héttel korábban ismeretlenek előbb Molotov-koktélt dobtak házakra, majd két embert lelőttek.

Vasas-siker Miskolcon
Sport
A Vasas magabiztosan nyert a Miskolc otthonában a női röplabda NB I-es ligabajnokságban. Eredmények, Kiemelt-csoport:Albrecht-Miskolci VSC-MISI - Vasas Opus-Via Óbuda 0-3 (-19, -17, -11)BITT-Kaposvári NRC - BSE-FCSM 0-3 (-8, -22, -18)

Legyőzte a Lokit a Diósgyőr
Sport
A NB I 14. fordulójának legnagyobb meglepetését okozta a Diósgyőr 2-1-es, debreceni győzelme. A miskolciak soha nem nyertek még élvonalbeli találkozót a DVSC-TEVA otthonában. Egyetlen öröme az lehet a debreceni csapatnak, hogy főbb riválisai sem tudtak nyerni, így továbbra is a…

Abszolút bajnoki címet szerzett "Spici"
Sport
Spitzmüller Csaba (fotónkon) nyerte a Mecsek-ralit, az országos bajnokság hetedik, utolsó futamát, és ezzel megszerezte pályafutása első abszolút bajnoki címét. A Pécs környékén rendezett száguldáson, amelyen vasárnap is több kicsúszás, karambol, megpördülés történt, Vizin László lett a…

Csalót keresnek
Városinfó
A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat nagyobb értékre elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt a képen látható ismeretlen személy ellen aki, 2008.09.01.-én 22.00 óra körüli időben a Miskolc, Búza téren található üzemanyag töltő állomáson M. Istvánnét tévedésbe ejtette azzal…

Téli programok a várban
Programajánló
Az ez évben útjára indított mini fesztivál ugyan véget ért a Diósgyőri várban, de újdonságban a továbbiakban sem lesz hiány. A szervezők ugyanis decemberben, és januárban is színes programokkal várják a kilátogatókat.

Díjazott a Holcim
KözéletHelyi hírek
Környezetükért sokat tevő közösségek elismerése a Holcim díj amelyet 2001-ben alapítottak így idén már nyolcadik alkalommal jutalmazták az arra érdemeseket. Az iskolák civil szervezetek és más közösségek a korábbi gyakorlattól eltérően idén nem cementutalványt hanem pénzbeli támogatást kaptak.17…

Közmeghallgatás
Városinfó
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. december 12-én (pénteken) 15 órától közmeg- hallgatást tart a Petőfi u. 1-3. sz. alatt, a III. emeleti konferencia teremben.

A környezetünk veszélyei
Programajánló
A Pax Corporis Természetes Életmód Egyesület szervezésében „Erdők, mezők és a környezetünkben rejlő veszélyek” címmel Fülep Teofil tart előadást november 13-án (csütörtökön) 16.30-tól Miskolcon, a Széchenyi u. 19. sz., IV. emeleti előadóban (Civil Ház, lift van). Minden érdeklődőt szeretettel…

Civil Klub
Programajánló
A TESZ B.-A.-Z. Megyei Szövetsége november 12-én (szerdán) 15 órától tartja soron következő Civil Klubját, melyre minden érdeklődőt hívnak és várnak a rendezők. Téma: Biztonság-partnerség (egészségügyi-szociális program). Helyszín: Miskolc, Széchenyi u. 19. (Weidlich-udvar, Civil Ház, IV. emeleti…