TALÁLATOK: 118721 - 118740 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Rendhagyó tárlatvezetés a Szocreál kiállításon
Kultúra
A Rákosi-kor festészetét bemutató kiállítás már csak jövő hét végéig tekinthető meg a debreceni Modemben. A kiállítás kurátora, Rieder Gábor művészettörténész, utolsó alkalommal invitálja rendhagyó tárlatvezetésre az érdeklődőket. Időpont: október 30. csütörtök délután 17 óra. Helyszín: MODEM –…

Lord Bishop a Gárdonyiban
Városinfó
A Lord Bishop Sex Rock Reflections turnéja során hazánkban a főváros mellett csak Miskolcon és Debrecenben lép fel. A saját számok mellett több klasszikus dalt is hoznak a Gárdonyiba, ahol hallhatunk Rolling Stones-t és Hendrixet is az amerikai rockbanda előadásában. A buli szerda este nyolckor…

Szerelemféltésből verte agyon élettársát
KözéletHelyi hírek
Tegnap késő este lakásukban előzetes szóváltást követően egy 35 éves ózdi férfi olyan súlyosan bántalmazta 16 éves élettársát, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett megalapozott…

Elismerés a legkiválóbb környezeti megtakarításokért
KözéletBelföldKörnyezet
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Környezeti Megtakarítási Díjakat adott át kedden délelőtt Budapesten, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért éves konferenciáján azoknak a cégeknek, vállalatoknak, akik javulást értek el anyaggazdálkodásukban, csökkentették energia- és…

Bemutatkozott az új elnök
KözéletHelyi hírek
Bemutatkozó munkareggelit tartott kedden Csöbör Katalin, a FIDESZ-MPSZ megyei 1-es számú választókerületének közelmúltban kinevezett elnöke, aki Lenártek Andrást váltotta a poszton.

Játsszunk Zenét a Szimfonikusokkal!
Programajánló
A Miskolci Szimfonikus Zenekar népszerű gyermekkoncert sorozatának legújabb epizódja november 8-án fél 4-kor kezdődik a Művészetek Házában. A koncerten a forgatókönyvíró és műsorvezető Csuka Tímea Ütemvárosba kalauzolja el a gyerekeket, Kovács László vezényletével.

Nyugdíjba vonult a veterán buszok szerelmese
KözéletHelyi hírek
Nyugdíjba vonult az a buszvezető, akit a veterán járművek szerelmese- ként ismernek Miskolcon; Somogyi Zoltán az utolsó körét az Ikarus 31-es öreg autóbusszal teljesítette.

November 17-től nem kell vízum
KözéletKülföld
Hét ország - köztük Magyarország - állampolgárai november 17-től vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba - jelentette be Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter hétfőn Prágában. Magyarországon kívül Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovákia, valamint Dél-Korea…

Jelölt sem volt a diósgyőri vár
KözéletBelföld
Mint arról korábban beszámoltunk Az Első Miskolci Társaskör kezdeményezte, hogy a papír 200 forintost felváltó érmén is a diósgyőri vár szimbolikus ábrázolása jelenjen meg. Ennek érdekében éppen a várban, a Vadas-Boros Napok rendezvényén kezdődött meg az aláírásgyűjtés, hiszen az már korábban…

Új munkahelyek, növekvő bevételek
KözéletHelyi hírek
A miskolci panel program kiszélesedése és egy újabb sikeres pályázat, a Borsod - Abaúj - Zemplén megyei oktatási intézmények felújításában való nagyarányú részvétel hatására, folyamatosan bővül a Jánosik és Társai Kft. Ebben az évben 165 fővel 400-ra bővítette alkalmazottai számát az elsősorban…

Egyetemek együttműködésben
KözéletHelyi hírek
Az oktatókat és a hallgatókat is érintő együttműködési megállapodást köt egymással a Miskolci Egyetem és a kassai Pavol Jozef ©afárik Egyetem. Az intézmények egészségügyi képzésük terén kötött megállapodásában a kassai Orvostudományi Kar és a miskolci Egészségügyi Főiskolai Kar vesz részt.

Halottak napjára készülve
KözéletHelyi hírek
Közeleg november 1-e, Halottak Napja – erre pedig a piaci árusok is készülnek. A Búza téren a krizantémért 180-300 Ft-ot kérnek, a mécsesek, gyertyák ára nagyságtól függően 15-től 1500 Ft-ig terjed.

Miniszterek a cigánybűnözésről
Városinfó
Besurranó tolvajok rámolják ki a lakást, míg a család gyanútlanul fogyasztja a vasárnapi ebédet. Zsebesek vadásznak ránk a villamoson, verik a tanárt, tanítót. Jó részük írni-olvasni sem tud, de 7-8 évesen megtanulják, hogyan lehet hangtalanul feltörni az autót. Gyorsak, leleményesek, nem szoktak…

Síktalanításra készülve
KözéletHelyi hírek
Napokon belül megkezdi működését a hóügyeleti diszpécser szolgálat Miskolcon. A cél: Miskolc város biztonságos közlekedésének fenntartása. A Városgazda Kht. a gépi síktalanítási és hóeltakarítási munkákra szerződést kötött az AVE Miskolc Kft.-vel, hogy amennyiben a következő fél évben bármikor a…

Generációk találkozása
KözéletHelyi hírek
Október az Idősek Hava, ebből az alakalomból több intézmény is színes programokkal várta és várja még most is a szépkorúakat. A tiszteletadás mellett a rendezvényekkel nem titkoltan az otthon melegét szeretnék megidézni a szervezők és az is cél, hogy kizökkentsék az időseket a szürke hétköznapokból…

Gyermek-mentőorvosi kocsi indul Miskolcon
KözéletHelyi hírek
Az Országos Mentőszolgálat és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat közös üzemeltetésben indítja el az ország első vidéki gyermek-mentőorvosi kocsiját. A gyermekmentőorvosi-kocsi feladata a OMSZ munkájának segítése a gyermekek szakszerű és magas szintű mentőellátásával az észak-magyarországi…

A hajnali „vásárló” visszatért a tetthelyre
KözéletHelyi hírek
Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy még október elején egy miskolci benzinkútról az ott dolgozók megfenyegetésével élelmiszert és dohányárut tulajdonított el.Az eset után a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt indított…

Szlovák felvásárlás megyénkben?
KözéletHelyi hírek
Tömegével vásárolják a házakat a szlovákok a határnyitás óta Borsod megyében – állítja a Független Hírügynökség. Abaújvártól Kékedig, Tornyosnémetitől Pányokig elkelnek a legrosszabb állapotban lévő parasztházak is. A lakások a szlovák árakhoz képest fél- vagy harmadáron kaphatók. Hidasnémetiben…

Vereség Siófokon
Sport
Nem sikerült jól a DVTK csapatának hétvégi siófoki kiruccanása. Bár Sisa Tibor csapata az Újpest elleni döntetlen mérkőzésen jól játszott ezúttal ennek nem sok nyomát lehetett látni. A mérkőzés előtt még sereghajtó hazaiak jól pörgették fel magukat, és Détári Lajos csapata négyszer kényszerítette…

Kikaptak a Macik
Sport
A miskolci Jégcsarnokban háromszáz néző előtt a jégkorong ob I.-ben az Alba Volán II. 3:1-re verte a Miskolci Jegesmedvéket. A miskolci csapat pénteken a listavezető HC Csíkszereda ellen is vereséget szenvedett, akkor 6:2-es arányban maradtak alul szintén hazai pályán.