Ugrás a tartalomra

Éjjel, maszkban, baseball ütővel és baltával felfegyverkezve törtek rá áldozataikra

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 23. hétfő 10:11
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2020. november 22-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki társaival éjjel, baseball ütővel, baltával, karóval támadt a sértettekre Miskolcon.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. november 19-én éjfél körül a gyanúsított és további 4-5 társa baseball ütővel, baltával, karóval felfegyverkezve megjelentek a sértettek által használt Miskolc, Rózsás dűlőben lévő háznál. Az ingatlanban három sértett – két férfi és egy nő - tartózkodott. A támadók feltehetően egy korábbi, lakásbérleti vita miatt mentek a sértettek házához. Az ingatlanba az ott élők nem akarták beengedni őket, azonban gyanúsított és a vele lévő maszkot és sapkát viselő személyek erőszakkal bejutottak az ingatlanba, ahol az egyik sértett férfit az ágyra lökték és a magukkal vitt ütlegekkel többször megütötték. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

A gyanúsítottal szemben felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés és testi sértés miatt indult eljárás, mely cselekmények miatt - a férfi bűnösségének megállapítása esetén –akár 4 és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetés várható mértéke miatt megszökne vagy elrejtőzne. Mivel a gyanúsított társainak azonosítása még nem történt meg és az elkövetés eszközei sem kerültek elő, tartani kell attól is, hogy a gyanúsított a társaival összebeszélne, vagy a bizonyítékokat elrejtené, veszélyeztetve ezzel az eljárás eredményességét. A gyanúsított előéletére tekintettel feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért a gyanúsított letartóztatását 2020. december 22-ig elrendelte.

A bíróság döntésével szemben a gyanúsított fellebbezett, ezért a végzés nem végleges.

 

További hírek

Olvasnivaló