Ugrás a tartalomra

Hadtörténeti előadás a Városházán

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 14. péntek 15:15
Hadtörténeti előadássorozatot indított a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a miskolci önkormányzat a „nyitott városháza” programban. Az első rendezvény Doberdói Bánlaky József hadvezér életéről és munkásságáról valamint a 10-es Honvéd gyalogezred történetéről szólt.
Hadtörténet a városházán - Juhász Ákos képgalériája

Nagyapám is hadifogoly volt a keleti fronton annak idején és ez még a családban sem volt téma, hogy erről beszéljenek. Személyes kötődését is megosztotta Veres Pál polgármester köszöntőjében.

Pollmann Ferenc a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa Doberdói Bánlaky Breit József életéről és munkásságáról tartott előadást. A későbbi hadvezér és békében hadtörténetíró Miskolcon kezdte pályafutását. Itt volt az első ezredparancsnoksága és amikor már magasabb beosztásban szolgált hadosztályparancsnokként, akkor is 1916 novemberétől két éven át feljebbvalója volt a tizeshonvédeknek.

A város egyfajta háziezredként tekintett az első világháborús katonai alakulatra – Szopkó Róbert szerint. A Herman Ottó Gimnázium történelemtanára kiemelte, hogy a 10. honvéd gyalogezred első zászlóalja Miskolcon a József laktanyában volt elhelyezve. Ez a mai Herman Ottó Gimnázium épülete. Miskolcon a kiegyezéstől kezdve nemcsak gyalogsági laktanya, de tüzérségi és lovassági laktanya is volt. A tizeshonvéd gyalogezred ugyan megszűnt az első világháború után, de egy élő emlékezet a két világháború között, napjainkban pedig utcanév is őrzi a nevüket.

Kocsis Gábor a Polgármesteri Hivatal kommunikációs koordinátora azt mondta, hogy a rendezvényt a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a miskolci önkormányzat közösen szervezte. A több részből álló konferencia célja az, hogy ápolja a tizeshonvédek hagyományát. Az előadás idején a Herman Ottó Múzeum tizeshonvédekről szóló vándorkiállítását is megnézhették az érdeklődők.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc
-